Esküt tettek az új államtitkárok - a nap hírei

Infostart
2018. május 22. 22:35
Kinevezte az államfő Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait. Vizsgálat indul Molnár Gyula ellen az MSZP-ben a liberálisokkal kötött megállapodás miatt. Bocsánatot kért a Facebook vezérigazgatója az Európai Parlament brüsszeli meghallgatásán. A nap legfontosabb hírei május 22-én.

Kinevezte az államfő Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik hivatali esküjüket is letették. Áder János a miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezési okiratot adott át. Az államfő a Miniszterelnökségen nevezte ki a legtöbb államtitkárt, illetve közigazgatási államtitkárt, ahol összesen tízen tették le esküjüket. A belügyi, az igazságügyi és a külügyi tárcáknál egyaránt két államtitkár tett esküt, itt közigazgatási államtitkárokat nem neveztek ki.

Az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a Monetáris Tanács, az irányadó ráta 0,9 százalék maradt. A testület változatlanul hagyta az egynapos betéti és a hitelkamat szintjét is. A Monetáris Tanács megerősítette, hogy az inflációs cél fenntartható eléréséhez az alapkamat, valamint a laza monetáris kondíciók tartós fenntartása szükséges.

Állami segítséget kérnek a személyszállítást végző társaságoknak a városi közlekedési cégek érdekvédői, akik szerint a létszámválságot nem oldja meg a sofőrképzés. A kormány nemrég egymilliárd forintos támogatásról döntött a gépjárművezető-képzési program újraindítása érdekében. Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke azonban azt írja, hogy ezzel a többségében magánkézben lévő teherfuvarozók gondján segít a kormány, a személyszállítást végző cégekén nem.

Idén 21 új Lendület-kutatócsoport alakulhat a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatók számára kiírt kiválósági programjában. Lovász László, az MTA elnöke az akadémia egyik legfontosabb, nemzetközi viszonylatban is jelentős pályázatának nevezte a programot. Hozzátette: a nyertes pályázatok között 7 a matematika és természettudományok, 8 a bölcsészet- és társadalomtudományok, 6 pedig az élettudományok területéről érkezett.

Magyarországnak alapvető érdeke, hogy a világszinten jelentkező kereskedelmi viták semmilyen módon se torkolljanak kereskedelmi háborúba - jelentette ki a külügyminiszter. Szijjártó Péter Brüsszelben az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek, illetve kereskedelmi és fejlesztési ügyekkel foglalkozó képviselőinek ülése után beszélt. Azt hangsúlyozta, hogy minden olyan intézkedés, amely akadályt jelent a globális szabad kereskedelem útjában, az Magyarország számára előnytelen.

Vizsgálat indul Molnár Gyula ellen az MSZP-ben, mert pártelnökként túllépte hatáskörét, amikor pénzügyi támogatást ígért a liberálisoknak a választások előtt - közölte a párt frakcióvezetője. Tóth Bertalan az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: hosszútávú kötelezettségvállalásra csak akkor jogosult az elnök, ha ezt az elnökség is támogatja. Molnár Gyula arról szerződött a liberálisokkal, hogy a szocialisták évente 60 millió forinttal támogatják őket. Tóth Bertalan megerősítette: az MSZP nem vállalhatja azt az anyagi terhet, amit a megállapodás teljesítése jelentett volna. Emiatt a liberális Bősz Anett múlt pénteken kilépett a Párbeszéd képviselőcsoportjából.

Platformot alapított a Jobbikon belül Toroczkai László Mi magunk néven. Azt mondta: a cél, hogy a pártot visszatereljék az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez. A politikus közölte: a párt elnöksége dönthet a platform jövőjéről, hiszen a Jobbik mostani alapszabályában nincs platformra vonatkozó szabály, de nem is tiltja semmi annak létrehozását. Ugyanakkor úgy vélte: ha az elnökség elutasító a platformmal szemben, az akár pártszakadáshoz is vezethet.

Megduplázza 2020 után az Erasmus program költségvetését az Európai Unió - erősítette meg a következő ciklus terveit ismertetve a Navracsics Tibor uniós biztos. A kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa arról is beszélt, hogy a következő uniós ciklusban több forrás juthat a kultúra és oktatás területére. Hangsúlyozta: a következő ciklusra olyan programot dolgoztak ki, amely segítheti a fiatalokat az elhelyezkedésben és a nyelvtanulásban.

Ceglédbercel közelében kilenc ember halt meg a 4-es főúton, kedd délután történt balesetben, valamennyien egy román rendszámú kisbuszban utaztak. András Tamás, a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője azt mondta, hogy a kisbusz egy homokszállító teherautóval ütközött a 4-es főúton, a teherautó vezetője könnyebben sérült meg. A balesetben hét férfi és két nő halt meg. A román Digi 24 hírtelevízió szerint a halálos áldozatok közül heten román állampolgárok voltak. A budapesti nagykövetség konzuli egysége a helyszínre utazott, hogy segítséget nyújtson a bajba jutottaknak.

Bocsánatot kért a Facebook vezérigazgatója az Európai Parlament brüsszeli meghallgatásán. Mark Zuckerberg azt mondta: sajnálja, hogy korábban nem tettek meg mindent azért, hogy megelőzzék a visszaéléseket a közösségi oldalon. A cég alapítója a házbizottságként működő úgynevezett Elnökök Konferenciájának ülésén elismerte: 2016-ban túl lassan sikerült azonosítaniuk az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozási kísérleteket. Azt is közölte: az eddigi lépések mellett a Facebook kész további jelentős beruházásokra a biztonság fokozásáért.

Az Egyesült Államok lemondja az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót, ha bizonyos feltételek nem teljesülnek - erősítette meg Donald Trump, mielőtt fogadta a dél-koreai elnököt. Washington azt várja, hogy Phenjan vállalja nukleáris arzenáljának leszerelését a jövő hónapban esedékes szingapúri csúcstalálkozó előfeltételeként.

Franciaországban ismét sztrájkoltak a közalkalmazottak a közszféra tervezett reformjai ellen. Emmanuel Macron államfővé választása óta ez már a harmadik tiltakozó akció. Az ágazat dolgozóit képviselő 9 szakszervezet 2010 óta először vonul együtt utcára a bérek befagyasztása, a teljesítmény alapú díjazás bevezetése, valamint az ellen, hogy a kormány 2022-ig 120 ezer munkahely megszüntetését tervezi.