Kiutasított egy magyar diplomatát Oroszország - a nap hírei

Infostart
2018. április 4. 22:13
A kormányalakításhoz szükséges 100 mandátum megszerzését nevezte a Fidesz céljának április 8-án Gulyás Gergely, a párt alelnöke. Újabb visszalépésekről egyezett meg az MSZP-Párbeszéd, a DK és az Együtt. Kiutasított egy magyar diplomatát Oroszország. A nap legfontosabb hírei április 4-én.

A kormányalakításhoz szükséges 100 mandátum megszerzését nevezte a Fidesz céljának április 8-án a párt alelnöke. Gulyás Gergely az Inforádió Aréna című műsorában úgy vélte, hogy nincs kormányképes ellenzéki erő, ezért szerinte sorsdöntő az idei választás. Úgy értékelte, hogy a baloldali pártok közötti visszalépések csekély mértékben befolyásolhatják az eredményeket. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, ha a Fidesz nem szerezné meg a kormányzáshoz szükséges többséget, akkor nem lát olyan erőt, amellyel összefogva kormányt tudna alakítani. Így ebben az esetben szerinte előrehozott választások lehetnek.

Újabb tucatnyi helyen lépnek vissza egymás javára a baloldali ellenzéki pártok. Az MSZP-Párbeszéd belvárosi jelöltje visszalép az LMP-s Csárdi Antal javára. Csepelen az MSZP és az LMP politikusa sem indul, így a 21. kerületben Szabó Szabolcs, az Együtt jelöltje egyedül állhat szemben a fideszes Németh Szilárddal. A 16. kerületben a DK jelöltje visszalépésével az Együtt indulója, Vajda Zoltán marad versenyben. Az Együtt 6 helyen lép vissza az MSZP-Párbeszéd és 5 helyen a DK javára. Az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba független jelölt Szombathelyen az MSZP-s Nemény András javára lépett vissza.

Mindenkinek elérhető és esélyt jelentő iskolarendszert hozna létre április 8-a után az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. Karácsony Gergely azt mondta: a pártszövetség csökkentené a diákok és a pedagógusok terhelését, valamint átalakítaná a tananyagot. Kiemelte azt is, hogy ingyenessé kell tenni az első diplomát és növelni kell a gimnáziumi férőhelyeket.

Megújítaná és igazságosabbá tenné a családtámogatási rendszert az LMP. Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt elmondta: megduplázná az egygyermekesek adókedvezményét, a családi pótlék és a gyes összegét 30 százalékkal növelné, a kedvezményeket pedig a gyermek 18 éves kora felett is nyújtaná, felsőfokú tanulmányok esetén.

Antikorrupciós csomag életbe léptetését ígéri a Jobbik választási győzelme esetén a párt elnöke. Vona Gábor kifejtette: eltörölnék a mentelmi jogot és bevezetnék a dupla büntetés elvét, feloldanák a korrupciógyanús dokumentumok titkosítását, vagyonosodási vizsgálatot alkalmaznának a ciklus elején és végén a képviselőkre, kormánytagokra.

A kormánypártok támogatottságának további növekedését mérte a Medián. Eszerint a szavazókorú népesség 41, a választani tudó szavazók 53 százaléka támogatta a Fidesz-KDNP-t március második felében. A HVG által ismertetett kutatás szerint a Jobbiknak a választani tudó szavazók között 16, az MSZP-Párbeszédnek 12, a DK-nak 6, az LMP-nek 7, a Momentumnak 2, az Együttnek 1 százalékos a népszerűsége. Csaknem 700 ezer potenciális szavazó van, akikről nem tudni, melyik pártra adják majd a voksukat. Közülük 55 százalék kormányváltást akar, és Karácsony Gergely a legnépszerűbb a körükben.

Kiutasított egy magyar diplomatát Oroszország válaszul arra, hogy Budapest a Szkripal ügyben a Nagy-Britanniával való szolidaritás jegyében nem kívánatos személynek nyilvánított egy orosz diplomatát. A Szkripal-ügy miatt korábban London 23, Washington 60 orosz diplomatát utasított ki. További 26 kormány utasított ki még orosz diplomatákat. A retorziókra Moszkva ugyanolyan lépésekkel válaszolt.

Ősszel elindulhat az országos vastagbélrákszűrés. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke az InfoRádiónak elmondta: szeptember, októbertől minden 50 év feletti állampolgár kap értesítést arról, hogy a hozzá legközelebbi gyógyszertárban átveheti a mintavételhez szükséges egységdobozt. A szűrőprogram ingyenes. A jövő év végéig 2 millió 400 ezer ember kaphat levelet a programról.

Átadták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új épületegyüttesét a fővárosban. Az ünnepségen Orbán Viktor kormányfő úgy fogalmazott: az ország megvédéséhez erős rendőrségre, ütőképes katonaságra és hatékony közigazgatásra van szükség, amire a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a garancia. Tarlós István főpolgármester arról beszélt, hogy az idei év egyik legnagyobb beruházása az egyetemi kampusz, amelynek szomszédságában az Orczy-kert is megújult.

Korszerűsítették 5 milliárd forintból az Eötvös Loránd Tudományegyetem 15 legjelentősebb épületét - közölte az oktatásért felelős államtitkár. Palkovics László elmondta, hogy uniós támogatásból megújult az energetikai rendszer. A felújítás érintette az állam- és jogtudományi kart, a lágymányosi campust, a pedagógiai és pszichológiai kart, valamint a tanító- és óvóképző kart.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki összehívását követeli a Szkripal-ügy megvitatására Moszkva. Az orosz ENSZ-nagykövet indoklásában utalt a brit miniszterelnök március 13-i levelére, amelyben Theresa May azt közölte a Biztonsági Tanáccsal, hogy London szerint nagy valószínűséggel Oroszország a felelős a volt orosz-brit kettős ügynök ellen idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérletért. Közben a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet végrehajtó tanácsának rendkívüli ülésén leszavazták Oroszország javaslatát arról, hogy új, közös vizsgálatot folytassanak a Szkripal-ügyben.

A magas terrorfenyegettség miatt október végéig meghosszabbítja a határellenőrzést Franciaország - közölték brüsszeli források. A francia kormány a 2015. novemberi párizsi merényletsorozatot követően állította vissza a határellenőrzést, és azóta félévenként meghosszabbította. Ellentétben a migrációs hullámra való hivatkozással bevezetett időszakos ellenőrzéssel, a közbiztonsági okok miatt bevezetett határellenőrzéshez nem szükséges az Európai Bizottság hivatalos jóváhagyása.