Jelentős változás jön Buda egyik legforgalmasabb főútján

InfoRádió
2017. október 5. 16:52
Új kerékpáros sávot alakítanak ki a Bartók Béla úton.

A Budapest Közút Zrt. felülvizsgálta a Bartók Béla út forgalmi viszonyait a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszon, és a Ménesi út és a Szent Gellért tér között mindkét irányban kerékpársáv lesz. Az útburkolat szélessége nem változik, de mindkét irányban 1,25–1,8 méter széles kerékpársáv jelölhető ki, mely számos szakaszon biztosítja a lassabb kerékpárosok kerékpársávon belül történő előzését is.

A Szent Gellért tér felé vezető irányban a két forgalmi sáv közül a jobb oldali a Lágymányosi utcai kereszteződés előtt olyan jobbra kanyarodó sávvá alakul, melyből egyenesen csak a kereszteződés után kezdődő kerékpársávra továbbhaladó kerékpáros hajthat.

A Kosztolányi Dezső tér felé vezető oldalon a Móricz Zsigmond körtéren a jobb oldali forgalmi sáv a Villányi út felé vezet, illetve ebből a sávból lesz elérhető rövid közös autóbusz- és kerékpársávon keresztül a Móricz Zsigmond körtéri autóbuszmegálló. A módosítást követően a belső sávból sávváltás nélkül lehet a Kosztolányi Dezső tér felé továbbhaladni.

A kivitelezés előkészítő munkái megkezdődtek, a kerékpársáv felfestése csütörtökön megkezdődött, és az időjárás függvényében péntekre be is fejeződik.