Ujhelyi: a jelenlegi irányt rossznak tartom

Infostart
2017. október 4. 16:12
Töretlenül vágyik a változásra Ujhelyi István, ezért hétfőn lemondott az MSZP alelnöki posztjáról. Az Európai Parlamenti képviselő nem tud felelősséget vállalni a párt jövőjéért és a 2018-as választáson való szerepléséért.

Botka László lemondásával előállt egy olyan politikai szituáció, amelyben rendkívül nehéznek látom az ellenzék közös győzelmét” – magyarázta döntésének okát az MSZP-s politikus. Azt ígéri, mindent megtesz azért, hogy leváltsák az Orbán-kormányt, azonban a jelenlegi irányt rossznak tartja. Úgy véli, a sikerhez közös listára, közös 106 egyéni képviselőjelöltre és közös miniszterelnök-jelöltre lenne szükség.

Az EP-képviselő azt mondta: az elmúlt hónapokban megbizonyosodott róla, hogy a "kormány olyan titkosszolgálati eszközökkel is befolyásolja az ellenzék mindennapi működését, amelyeket itt Nyugat-Európában elképzelni nem tudnának az egymással versengő politikai erők. Erre kívántam felhívni a figyelmet, úgymond egy nagy felkiáltójelet felrajzolni a demokratikus ellenzéknek, hogy a belső egyeztetéseink során sokszor az orbáni hatalom is ott ül az asztalnál és a tárgyalást a saját érdekében befolyásolja".

„Nagyon nehéz helyzetben van a pártom” – ismerte el a politikus. „Az MSZP-nek meg kell ráznia magát, meg kell tisztulnia azoktól az emberektől, akik nem a közös győzelmi érdeket szolgálják.”

Hozzátette: "Ha a kívülről jövő, talán a hatalom által felbiztatott vagy megbízott emberek tudják befolyásolni a pártom döntéseit,

ha két-háromfős kis mozgalmak, amelyekről eddig nem hallottunk, de most gombamód szaporodnak,

befolyásolni tudják az ellenzék vagy benne az MSZP belső folyamatait, akkor óriási probléma van".

Európai Parlamenti képviselőként folytatja a munkát, és folyamatosan járja az országot, valamint a határon túlra költözött magyarok érdekképviseletét is folytatja. Továbbra is vállalja a határon túlra költözött magyarok védelmét. „Azzal sem szeretnék felhagyni, hogy

megmutassam a választóknak, milyen nagy a veszélye annak, hogy az Orbán-kormány kivezeti Magyarországot az Európai Unióból”

– tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ujhelyi: a jelenlegi irányt rossznak tartom
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást