Váratlan fordulat a BKK rendszerét átverő fiatal ügyében

InfoRádió
2017. szeptember 25. 11:18
A neki tulajdonított Facebook-oldalon maga a fiatal számolt be arról, hogy visszakapta a BKK rendszerét átverve befizetett 50 forintját.

A nyomozó hatóság július 21-én hallgatott ki gyanúsítottként egy kisvárdai férfit információs rendszer vagy adat megsértésének bűntette megalapozott gyanúja miatt. Az ok: 50 forintért vásárolt jegyet a BKK online jegyrendszeréből annak biztonsági hibáját kihasználva. Ugyanezen a napon házkutatást is tartottak a 18 éves gyanúsított lakásán.

A férfi július 27-én a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédjét hatalmazta meg védelme ellátására, aki részletesen indokolt panaszt jelentett be a megalapozott gyanú ellen, illetve a házkutatás miatt.

A főügyészség később megállapította, hogy a fiatal cselekménye - azaz, hogy a sértett jegyértékesítési rendszerében jogosulatlanul adatot változtatott meg - nem veszélyes a társadalomra, és

így nem valósít meg bűncselekményt,

ezért megszüntették ellene a nyomozást. A fiatal ugyanis a cselekményét azért követte el, hogy a jegyértékesítési rendszer hibáját feltárja, ami sikerült is neki, ráadásul ezt a tényt jelezte a sértett - a BKK - számára.

Az ügyészség azt is megállapította, hogy ez az akció vezetett az informatikai rendszer kijavításához, kizárva a továbbiakban a hasonló "hackeléseket".