Tizenötezer magyar károsultja van a legújabb milliárdos pilótajátéknak

Infostart
2017. augusztus 30. 07:08
A Kairos nevű nemzetközi pilótajátéknak becslések szerint legalább százezer károsultja van világszerte,
akik összesen minimum félmilliárd dollár kárt szenvedtek el. Becsült adatok szerint Magyarországon mintegy 15 ezer tagja lehet a Kairosnak, akik közül legalább tízezren károsultak.

A Kairos-rendszer tavaly nyár végén gyakorlatilag összedőlt, megszűntek a korábbi kommunikációs csatornák, a felsőbb irányítók közül senki sem található meg, a honlapjaik némelyike még üzemel, de az azokon közölt elérhetőségeken sem érhető utol senki. Néhány károsult elkezdte a szervezést Magyarországon, hogy pertársaságba tömörülve hatékonyabban tudják képviselni az érdekeiket.

A brit cég számláit zárolták a hatóságok, és német bírósági szakvizsgálók (jogászok) nonprofit céget létrehozva próbálnak segíteni a károsultakon. Az alakuló magyar pertársaság a tervek szerint csatlakozik a német kezdeményezéshez.

Székely András, az egyik károsult a Magyar Időknek nyilatkozva elmondta, nagyságrendileg többezresre teszi a Kairos magyarországi károsultjainak számát. Becslése szerint mintegy tizenötezren adhatták bérbe számítógépük tárhelyét. Mások szerint a magyar károsultak száma elérheti a tízezret is. Székely András a Kairos károsultjainak számát világszerte minimum százezerre teszi, az őket ért kárt pedig legalább félmilliárd dollárra.

A Kairost orosz eredetűnek tudták a tagok, bár a főszervező ukrán. A cég üzemeltette pilótajáték lényege a passzív jövedelemszerzés volt. A befizetők a számítógépük tárhelyét adták bérbe, ami után az ígéret szerint havi díjazást kaptak attól függően, hogy az elején mennyi pénzt fizettek be és mennyi tárhelyet tudtak bérbe adni. Azaz fizettek azért, hogy egy programot telepítsenek a számítógépükre, ami azt figyelte, hogy a gép valóban be van-e kapcsolva és hozzáférhető-e napi tíz órán át. Ennek fejében a havi díjazás az ígéretek szerint évi 150–250 százalékos hasznot hozhatott.

Tehát azért fizettünk, hogy ne csináljunk semmit, és ezzel pénzt keressünk.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya folytat összevont nyomozást piramisjáték szervezésének bűntette miatt ismeretlen tettes ellen. Sándor István két ügyfele is ide címezte a hétfőn feladott feljelentését. Székely András szerint azonban nem az egyébként szintén károsult szervezőket, hanem a céget, illetve annak vezetőit kellene feljelenteni.