Áder János szerint fenyegető valóság a vízválság – a nap hírei

InfoRádió
2017. július 20. 22:05
Fenyegető valóságnak nevezte a globális vízválságot az ENSZ vízügyi és környezetvédelmi tanácskozásán a magyar államfő. Eladja a Gránit Bankban lévő tulajdonát az állam – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Megállapodást kötött két német céggel egymilliárd dolláros petrolkémiai beruházásához a Mol.

Fenyegető valóságnak nevezte a globális vízválságot az ENSZ vízügyi és környezetvédelmi tanácskozásán a magyar államfő. Az elsőként felszólaló Áder János beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a vízzel összefüggő katasztrófák száma és az okozott károk mértéke is jelentősen nőtt az utóbbi időben. A többi között javaslatként fogalmazta meg, hogy a párizsi klímaegyezményhez ne csak a szuverén államok, hanem városok, tartományok, szövetségi államok is csatlakozhassanak.

Eladja a Gránit Bankban lévő tulajdonát az állam – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály közölte: a 36,5 százalékos tulajdonrész eladása két szakaszban, nyilvános értékesítési eljárásban történik meg, várhatóan még az idén. A tárcavezető hangsúlyozta: teljesült az a kormányzati cél, ami alapján 50 százalék fölé került a magyar tulajdonú pénzintézetek aránya, ezért az állam visszavonul a szektorból. Varga Mihály elmondta: az első 5 meghatározó bankban már nincs állami tulajdon, és a Budapest Bank esetében is erre törekszik a kabinet.

Megállapodást kötött petrolkémiai beruházásainak megvalósításához a német Evonik és a Thyssenkrupp céggel a MOL. A szerződések az úgynevezett HPPO technológia licencének és tervezési dokumentációinak beszerzésére vonatkoznak. Az ipari komplexum egymilliárd dollárból valósul meg. Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója közleményében hangsúlyozta: a megállapodással a vállalatcsoport Európa egyik legnagyobb poliolgyártójává válik.

Kibővül és a külhoni magyar közösségeket is érinti a Digitális Jólét Program - jelentette be a területért felelős miniszteri biztos. Deutsch Tamás a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor tusnádfürdői rendezvényén azt mondta: a kormány elfogadta a program új elemeit, amely több mint 25 pontból áll. Kiemelte: a jövő tanév végéig több ezer, Kárpát-medencei magyar pedagógus digitális kompetenciájának gyarapítását szolgáló képzések valósulhatnak meg.

Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint minden tagállamnak következetesen képviselnie kellene az unió közös politikáját, mert azzal lehet erősíteni a közösséget és ez Magyarország érdeke. Újhelyi István az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: egy egységesen fellépő Európai Unió erőt mutathatna Törökországgal, de akár Oroszországgal, vagy az Egyesült Államokkal szemben is. Úgy vélte: Orbán Viktor kormányfő gyengíti az uniót azzal, hogy a török és az orosz államfővel is igyekszik jó kapcsolatot ápolni.

Több ügy miatt július 31-re összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot a testület szocialista elnöke. Molnár Zsolt elmondta: az ülésen a többi között a vizes világbajnokság tapasztalatai, valamint az orosz, azeri wifi-ügy kerül napirendre.

Szeptember 21-ig meghosszabbította a nyomozást a veronai buszbaleset ügyében a rendőrség. Az ügynek továbbra sincs gyanúsítottja. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. A magyar fiatalokat szállító autóbusz január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében hajtott neki felüljáró pillérjének. 17-en meghaltak.

Vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az egészségügyi államtitkárság. A másodfokú intézkedésről szóló tájékoztatást valamennyi érintett intézmény megkapta. Az indoklás szerint a nagy hőség megterheli az egészséges szervezetet is, így bárkinél okozhat egészségügyi panaszokat. Az államtitkárság külön felhívta az autósok figyelmét a vezetés közbeni fokozott óvatosságra.

Lengyelországban megszavazta a parlament alsóháza a legfelsőbb bíróságról szóló törvényjavaslatot. Az ellenzék és az Európai Unió által bírált új jogszabály alapján a legfelsőbb bíróság 3 kamarára oszlik, emellett megváltozik a bírák kinevezésének rendje, ami lehetővé teszi az eddigi bírák nyugállományba helyezését. Az Európai Bizottság szerdán az igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel a varsói kormányt. A lengyel kabinet visszautasította a külföldi bírálatokat.

Keményebb fellépést ígér Ankarával szemben a német külügyminiszter. Sigmar Gabriel szerint a török vezetés hátat fordít az európai értékeknek. Angela Merkel kancellár támogatja a külügyi vezető törekvéseit. Az új irányvonal alapján a német kabinet felülvizsgálja a törökországi beruházásokhoz nyújtott állami garanciavállalások ügyét.