Hétvégén ismét a Lánchíd alatt repülnek a világ legjobb pilótái

Infostart
2017. június 27. 12:10
Újra a Lánchíd alatt repülnek át a pilóták hétvégén. A rendezvény miatt több útlezárás várható majd, a pálya az eddig megszokottak szerint ismét a Duna felett, a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon lesz – mondta az InfoRádiónak Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

„A világbajnokság közepén vagyunk: már három futam lezajlott. Most elérkezett a sorozat az egyik leglátványosabb, és a pilóták által legkedveltebb helyszínére, Budapestre” - mondta Gyulay Zsolt.

A Gyulay Zsolt a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a Formula 1-es futamokhoz hasonlóan

a Red Bull Air Race csapatai és versenyzői is nagyon szeretik ezt az exkluzív helyszínt. Ilyen belvárosi környezetben ugyanis nagyon ritkán repülhetnek.

„Az idei verseny különlegessége, hogy a pilóták a rajtbójára úgy repülnek rá, hogy a Lánchíd alatt átrepülnek, ami nagyon erős koncentrációt kíván meg a versenyzőktől már az elején. Sokkal koncentráltabban kell ilyenkor repülni, hiszen nemcsak a rajtra kell koncentrálni, hanem arra is, hogy átrepüljenek egy híd alatt. De ők ezt semmiképp nem nevezik veszélyesnek” - fogalmazott Gyulay Zsolt.

Hozzátette: természetesen a Közlekedési Hatóság és az illetékes szervek felmérik a kockázatait annak, hogy a Lánchíd alatt repülnek a pilóták, de

a világ legjobb pilótáiról beszélünk.

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint valódi bravúr az, hogy a pontonokat a folyóvízben ilyen fixen lehet tartani – ez nagyon fontos a versenyzés szempontjából. De közel száz katonával és a hadsereg műszaki egységeivel a pontonokat nagyon fixen sikerül rögzíteni.

Gyulay Zsolt azt reméli, hogy idén kegyesebb lesz hozzájuk az időjárás, mint tavaly, hiszen akkor a folyó vízszintje, a szél és az eső is nagyon befolyásolta a versenyzést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hétvégén ismét a Lánchíd alatt repülnek a világ legjobb pilótái
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást