A visegrádi országok szerepét méltatta a magyar kormányfő a V4-ek soros elnöksége átvételekor - a nap hírei

InfoRádió
2017. június 19. 22:12
Ötpárti egyeztetést tartottak a plakáttörvényről a parlamenti frakcióval rendelkező pártok. Megkezdődtek Brüsszelben az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások.

A kormányfő szerint még mindig akadálytalanul áramlanának százezrek Európa felé a visegrádi négyek összefogása nélkül. Orbán Viktor azután beszélt erről Varsóban, hogy Magyarország átvette a V4-ek soros elnökségét Lengyelországtól. A miniszterelnök hangsúlyozta: továbbra is közös migrációs koncepciót szorgalmaznak az Európai Unió döntéshozóinál a visegrádi együttműködés államai. Úgy fogalmazott: sem a gazdasági számokat, sem a biztonságot, sem a kulturális életet, sem pedig a demokrácia minőségét nézve nincs semmi szégyenkeznivalója Közép-Európának.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint minden idők legnagyobb terrorfenyegetettségével áll szemben Európa, ezért világos beszédre és határozott cselekvésre van szükség az európai emberek megvédéséért. Szijjártó Péter, az uniós tagországok luxembourgi külügyminiszteri tanácskozásán azt mondta: az elmúlt időszak eseményei azt mutatják, hogy a korábbi integrációs sémák kudarcot vallottak, és óriási feszültségek vannak jelen az európai társadalmakban. Hangsúlyozta: minden európai politikának a kontinens és az európai polgárok biztonságának helyreállításáról kell szólnia, az uniónak pedig a terror és a terroristák ellen kellene fellépnie.

Fenntartásokat fogalmazott meg a Jobbik és az LMP az ötpárti egyeztetésen az MSZP plakáttörvénnyel összefüggő javaslatairól. A Fidesz még tanulmányozza, a KDNP nem zárkózik el az indítványok egy részétől. Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető arról beszélt: javaslatcsomagjuk alapján tilos lenne kampányidőszakban mindenféle kormányzati kampány és tilos lenne a civil szervezetek által folytatott politikai kampány is. Hozzátette: kampányidőszakon kívül a közpénzből való kampányolást meg kell tiltani. Az Országgyűlés rendkívüli ülést tart pénteken a Fidesz kezdeményezésére a plakáttörvény miatt.

Aláírták a magyarországi 5G koalíció alapító nyilatkozatát. A 46 kormányzati és piaci szereplő, szakmai szervezet, ipari érdekképviselet és egyetem technológiai összefogása az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztését, valamint sikeres és gyors magyarországi bevezetését tűzte ki célul. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodást. Az 5G elterjedése szakemberek szerint nem csak egy fejlődési szint lesz, hanem technológiai ugrás.

Sikerült megállapodni Brüsszelben a menetrendről és a legfontosabb célkitűzésekről az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások első napján. Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója és David Davis brit Brexit-ügyi miniszter is azt hangsúlyozta: mindkét fél elkötelezett, hogy mielőbb felszámolják a bizonytalanságot. A felek egyebek mellett abban állapodtak meg, hogy négyhetes tárgyalási fordulókat tartanak majd.

Franciaországban ismét kinevezte Edouard Philippe-et miniszterelnöknek az államfő. A hagyományoknak megfelelően előzőleg a kormányfő jelképesen benyújtotta lemondását a nemzetgyűlési választások után. Az új kormánynak szerda estig kell megalakulnia. Az államfő kérésére kilép a kormányból az ingatlanfejlesztési botrányba került területfejlesztési miniszter. A vasárnapi nemzetgyűlési választáson az államfő centrista pártja és szövetségese a Demokrata Mozgalom abszolút többséget szerzett az alsóházban.

Londonban a rendőrség szerint elérheti a 79-et a múlt szerdai tűzvész halálos áldozatainak száma. Az új adat tartalmazza az eltűntek számát is, de a hatóságok feltételezése szerint ők is életüket vesztették a toronyházban bekövetkezett katasztrófában. Időközben épségben előkerült öt olyan ember, akit eltűntként tartottak számonAz áldozatok megsegítésére eddig több mint 3 millió font mintegy 1 milliárd forint gyűlt össze. A brit kormány 5 millió fontos alap létrehozását ígérte.

Terrorcselekményként kezeli az észak-londoni muszlim közösség elleni hajnali támadást a brit rendőrség. Hajnalban egy furgon az észak-londoni Finsbury Park mecsetjénél a ramadáni éjszakai imádságról távozók közé hajtott. A rendőrség végleges adatai szerint egy ember meghalt, nyolc sebesültet kórházban ápolnak. A rendőrség őrizetbe vette a járművet vezető 47 éves férfit.

Párizsban szándékosan egy rendőrségi furgonba rohant egy autó a Champs-Elysée sugárúton, a sofőr életét vesztette, de más nem sérült meg. A belügyminisztérium merényletkísérletnek minősítette a történteket. A jármű az ütközés után kigyulladt. Az eddigi információk szerint a férfi egyedül volt a járműben és több fegyver és robbanóeszköz volt a gépkocsiban. A férfi személyazonosságát egyelőre nem közölték.