Az MTA szerencsétlennek tartaná, ha a CEU elköltözne

Infostart
2017. május 9. 17:12
Újraválasztották Lovász Lászlót a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének a szervezet 188. közgyűlésén. Az akadémia azt kérte a kormánytól, hogy tegye lehetővé a CEU további zavartalan működését Budapesten.

A Magyar Tudományos Akadémia vezető tisztségviselőit – köztük Lovász László elnököt – újabb három évre megválasztotta az MTA közgyűlése. A korábbiak mellett egy új alelnököt is választottak: Bokor József természettudományi alelnök került a leköszönő Szász Domokos helyére. Megerősítették tisztségében Török Ádám főtitkárt és Barnabás Beáta főtitkárhelyettest is.

Lovász László azt mondta, feladatait azért tudta eddig ellátni – és a jövőben is ez a célja -, mert

a politika megosztottságától függetlenül az MTA a tudományt helyezi a középpontba.

"Érdemben tudunk érdemi kérdésekről vitatkozni és dönteni, ez olyan munkakörülményeket teremt számomra, amit vállalni lehet, ami eredményekhez vezet, és amit, remélem, hogy az egész társadalom elé példaként tudunk állítani" - mondta az Akadémia újraválasztott elnöke.

A CEU-ügyében a közgyűlés jóváhagyta Lovász László korábbi határozatát. Az elnök azt kérte, a magyar kormány fogadja el a közvetítési ajánlatát, és tegye lehetővé az egyetem zavartalan működését. Lovász László megismételte: fontos, hogy a CEU Budapesten van, és fontos az, hogy itt maradjon.

"Nagyon szerencsétlennek tartanánk a magyar tudományra nézve, ha a CEU elköltözne külföldre" - jelentette ki az elnök, aki arra a kérdésre, hogy a kormány reagált-e az általa felajánlott közvetítés lehetőségével így válaszolt: "Igen, de a részleteket nem kívánom elárulni."

Az MTA elnöke azt is elmondta, hogy közgyűlés alapszabály-módosítást fogadott el arról, hogy

növeljék tagjaik körében a női kutatók számát.

"Legutóbbi közgyűlésünkön egyetlen új akadémikusnő sem került be tagjaink közé, ez felrázta a sorainkat. A jövőben ezért szabadabb kezet kap az elnökség, hogy az Akadémia érdekei szerint válasszon a megszavazott jelöltek közül."

Egy alapszabály-módosítást arra is lehetőséget ad, hogy azok a tudományos osztályok, amelyek a levelező tagságra jelöléskor a rangsor első vagy második helyére női jelöltet állítottak, a nagyobb eséllyel kapjanak majd levelező tagsági helyeket a maradékhelyek elosztásakor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az MTA újraválasztott elnöke már közvetít a CEU és a kormány között
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást