Óbudai kameraügy: a kerület szembeszáll Tarlóssal

Infostart
2017. április 28. 16:04
A III. kerületi közterület-felügyelet vezetője szerint minden szükséges engedélye megvolt Óbudának arra, hogy szabályosan működjön a Budapest Közút által csütörtökön leszerelt kamera. Böjtös Zoltán közölte: a jelenlegi helyzetben önhatalmúlag nem szerelik vissza a kamerát.

Tarlós István főpolgármester péntek délelőtt jelentette be, hogy még csütörtök este a Budapest Közút leszerelte a Szépvölgyi út és a Bécsi út találkozásánál a III. kerületi közterület-felügyelet által egy fővárosi tulajdonban lévő oszlopra szabálytalanul felszerelt térfigyelő kamerát, amely alapján az óbudai önkormányzat ismét bírságolni kezdett. A főpolgármester szerint a kerületi önkormányzatnak nem volt meg minden engedélye. 

Böjtös Zoltán, a kerületi közterület-felügyelet igazgatója az InfoRádiónak azt mondta, először csak azt tapasztalták, hogy több kamera képe is eltűnt a központban, és dél körül kaptak az értesítést a Budapest Közút Zrt.-től, hogy a Fővárosi Önkormányzat utasítására leszerelték a kamerát, mert szabálytalanul helyezték ki őket.

"A térfigyelő rendszer minden elemével együtt Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának a tulajdonában van. A Főpolgármesteri Hivatal levélben három napot adott az önkormányzatnak, hogy mutassa be az engedélyeket. Ez megtörtént. Utána arra hivatkoztak, hogy nem térfigyelő kamera felszerelésére kérte a kivitelező az engedélyt, hanem áramvételezésre, csakhogy ott szerepel benne, hogy térfigyelő kamera létesítéséhez" - mondta Böjtös Zoltán. Szerinte az sem állja meg a helyét, hogy nem volt engedélyük bekötni a kapcsolószekrénybe. Azt is a felrótták, hogy nem méri óra a kamera áramfogyasztását, csakhogy az igazgató elmondta, az elektromos művekkel szerződésben állnak, és minden ilyen fogyasztási hely után átalánydíjat fizetnek.

Az igazgató állítja, közterület-használati engedély sem kellett, mert a kamera egy közlekedési jelzőlámpaoszlopra került, amely a főváros tulajdonában van, így a közterületet nem használják, oszlopot sem építettek, hanem meglévő oszlopra telepítették a rendszert.

"Önhatalmúlag biztos nem szereljük vissza.

Van két tulajdonos, a fővárosi és egy kerületi önkormányzat, egymás között kell elrendezniük, hogy hogyan, azt nem tudom. A közterület-felügyelet nem fog semmit sem lépni, mert nem a mi hatáskörünk" - mondta Böjtös Zoltán.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Óbudai kameraügy: a kerület szembeszáll Tarlóssal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást