Iskolai buszkirándulások: a kormány megszüntetné az iskolák felelősségét

InfoRádió
2017. április 25. 10:12
A tizenhét halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset után a kormány egyik első jogi lépése az lehet, hogy korlátozza az iskolák – ezzel együtt az állami fenntartó, a Klik – anyagi felelősségét arra az esetre, ha a külföldi utakon baj érné a diákokat.

A januári veronai buszbaleset után a kormány újraszabályozza az iskolai kirándulások szervezését. A kormány honlapján most megjelent a külföldi utazásokat érintő egyik első törvénymódosítás, de a 24.hu cikke szerint ebben nem a biztonságot növelő intézkedések szerepelnek, hanem a javaslatcsomag célja, hogy

csökkentse az iskolák kártérítési felelősségét.

A köznevelési törvényben most az szerepel, hogy az óvoda, az iskola, a kollégium, a gyakorlati képzés szervezője a gyermeknek, tanulónak az óvodai elhelyezéssel, tanulói jogviszonnyal, kollégiumi tagsági viszonnyal, gyakorlati képzéssel összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékben felel, ez alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. 

Ez egészülne ki most azzal, hogy a tanulmányi és a külföldi iskolai kirándulások esetén a köznevelési intézmény a tanulónak okozott kárért a kártérítési felelősség általános szabályai szerint felel. Vagyis a javaslat szerint az iskolákra csak az általános kártérítési szabályok vonatkoznának, és a külföldi iskolai kirándulás, illetve többnapos iskolai kirándulás előtt olyan felelősségbiztosítást kell kötnie a szülőnek, az iskolának vagy a szervezőnek, amelynek a kedvezményezettje a tanuló kell, hogy legyen.

A kötelező diákbiztosítások előírása nyilvánvalóan azzal a céllal fogalmazódott meg, hogy

csökkentse, sőt kizárja az iskolák perelhetőségét

a veronaihoz hasonló tragédiák esetén, csakhogy ez nem vonatkozik az úgynevezett határon túli kirándulásokra.

A javaslat meghatározza a külföldi kirándulás fogalmát, és a szomszédos országokban élő magyarokról szóló 2001-es törvény hatálya alá tartozó államok – Románia, Horvátország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna – területére irányuló kirándulások kivételt képeznek. Magyarán a romániai utak nem minősülnek külföldi kirándulásnak, az ausztriai buszos túrák viszont igen.

Minden fontos hírünk a veronai buszbalesetről itt!

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!