Nem a klímaváltozás okozza az áprilisi telet

InfoRádió
2017. április 20. 13:27
Nem a klímaváltozás következménye a mostani, rendkívülinek számító, télies időjárás – mondta az InfoRádiónak Mika János éghajlatkutató. A szakember hozzátette: nem példa nélküli az áprilisi havazás.

Mika János úgy véli, nem szokásos ugyan ez az időjárás az évnek ezen szakában, de nem is kivétel nélküli.

„Ilyen szokott lenni időnként, szerencsére ritkán. Emlékszem arra, hogy sok évvel ezelőtt május elején havazott Makón” - idézte fel saját tapasztalatait a szakember.

„De ez még nem a klímaváltozás következménye,

nem illik bele ebbe a tendenciába” - hangsúlyozta az éghajlatkutató.

Mika János szerint azonban azt az észrevételt tudományos eredmény nem támasztja alá, hogy a négy évszak, például a tavasz eltűnne, és a télből hirtelen a nyárba lépnénk.

„A meteorológusok kötött naptári naphoz rögzítik az évszakot, ami nem változhat. Matyasovszky István, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tanára tíz évvel ezelőtt kiszámolta, hogy a közép-európai állomásokon ehhez a naptári naphoz képest maximum egy hét az eltolódás” - ismertette a szakember.

Eredményei szerint igazából

továbbra is megvannak az évszakok, csak mindennek változik a gyakorisága,

és érzékenyebbek vagyunk rájuk – mondta Mika János.

Az éghajlatkutató szerint az éghajlati rendszerben mindig vannak ilyen szélsőségek, vissza lehet vezetni például ciklonokra. De ez még nem az a több évtizedes lassúságú tendencia, ami a klímaváltozást okozza.

„Ha a lassú tendenciák nyomait keressük, akkor a hó ritkábbá válásával, a rövidebb ideig tartó és ritkábban keletkező hótakaróval, a nagyon nagy téli hidegek elmaradásával,

ezzel szemben a nagy nyári melegek megszaporodásával, a hirtelen erős záporok megszaporodásával tudjuk összekapcsolni. Ezek valóban tényszerűen a klímaváltozás következményei” - közölte Mika János.

De egy-egy időszakra – egy-egy napra, hétre, hónapra – jellemző jelenségek még nem a klímaváltozás jelei, azok sokkal inkább az átlagok eltolódásában mutatkoznak meg mérhetően – tette hozzá.

Hozzátette: bő egy fokkal megnőtt a magyarországi átlaghőmérséklet, és a Föld is körülbelül egy fokkal melegedett. Ez tény, de a napi időjárásra nem tudjuk visszavezetni a klímaváltozás hatásait.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem a klímaváltozás okozza az áprilisi telet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást