Nagy változás jön az egyik metróállomáson

InfoRádió
2017. március 16. 17:04
Az elektronikus jegyrendszer bevezetéséért felelős Budapesti Közlekedési Központ és a szállító Scheidt & Bachmann közösen elfogadta a rendszer bevezetésének aktualizált ütemtervét. Július 31-ig már az egyik metróállomáson telepítenek egy beléptető tesztkapu-rendszert.

A BKK több próbaprojekten keresztül szeretné megismertetni a rendszer működését az utazóközönséggel. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Deák Ferenc téri aluljáró Sütő utcai kijáratának kapukkal, valamint az egyik HÉV-állomás érvényesítő készülékekkel történő felszerelése – közölte a BKK.

Ezeken az állomásokon az utasok megismerkedhetnek a különböző készülékekkel és azok használatával, melyek segítségével a BKK tesztelheti is a rendszert. Ezek alapján a két társaság megkezdheti az engedélyezési eljárásokat, valamint az elfogadott és engedélyeztetett prototípusok alapján elindulhat a sorozatgyártás.

A tájékoztatás szerint a projekt harmadik munkafázisa is sikeresen lezárult. A munka során a szerződéses teljesítés mellett mintegy 90 változtatás átvezetését is el kellett végezni az elektronikus jegyrendszer korábban kialakított követelményrendszerében. Ezek a változások többek között azért voltak szükségesek, mivel az eredetileg kiírt szerződés nem tartalmazta a 2016 januárjától bevezetett új elektronikus személyi igazolvány (E-szig) használatát a közösségi közlekedésben, továbbá a HÉV és az agglomerációs autóbuszjáratok átadását az állam részére, valamint a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény alapvető módosítását a közlekedési kártyák kibocsátásával kapcsolatosan.

A most lezárt munkafázis rengeteg technológiai megoldást, változtatást és új technikai elem kialakítását és elfogadását is tartalmazta.

  • Ilyen például a kézi készülékek felkészítése a különböző utazási médiák olvasására,
  • a kártya-regisztrációs folyamatok szoftveres megoldásainak kidolgozása,
  • illetve a rendszer felkészítése az új, elektronikus személyazonosító igazolványok elfogadására.
  • Megtörtént az információbiztonságról szóló törvény időközben megváltozott követelményeinek átvezetése is annak érdekében, hogy az elektronikus jegyrendszer az utazók szempontjából is minden igényt kielégítve működjön, illetve mindenben megfeleljen a megváltozott hazai jogszabályi előírásoknak. 
  • A metróállomások aktualizált, a korábbinál pontosabb utasforgalmi felmérése alapján sikerült véglegesíteni az állomásokra elhelyezendő kapuk darabszámát, melynek alapján megkezdődött a kiviteli tervezés.
  • Megvalósult a különböző jegyellenőrző és érvényesítő készülékek külső megjelenésének véglegesítése is.

A BKK 2015 végén kezdte meg a tesztelést. Idén januárban derült ki, hogy a rendszert 2018-tól vezethetik be.