Nem lehet népszavazás Paks 2-ről az alkotmányjogász szerint

Infostart
2017. március 10. 15:00
Az InfoRádiónak nyilatkozó alkotmányjogász szerint a paksi bővítésről nem lehet népszavazást kiírni, mert a beruházásról nemzetközi szerződés szól.

„Önmagában az, hogy legyen-e paksi bővítés vagy ne, lehetne népszavazás kérdésének a tárgya. Az alaptörvény szabályai szerint azonban mégsem lehet népszavazás tárgya, mivel eszerint

nemzetközi szerződés tárgyában nem lehet népszavazást lefolytatni”

- közölte Lövétei István.

Ebben az ügyben a Nemzeti Választási Bizottság egyszer már elutasított egy népszavazási kezdeményezést. Ha most ismét ugyanígy tennék fel a kérdést, akkor az alkotmányjogász szerint természetesen nem lehet várni, hogy a Választási Bizottság másképp dönt.

Ha azonban másképp teszik fel a kérdést, akkor a választási bizottságnak módja van új választ adni. Tehát önmagában nem köti meg a korábbi döntés a választási bizottság vagy a bíróságok kezét – tudatta az alkotmányjogász.

Lövétei István úgy látja, hogy a kormány kvótaellenes népszavazása nem volt jogszerű népszavazás.

„Mert ha lecsupaszítjuk a bővítményeket a mondatról, akkor ez arról szól, hogy az unió ne hozhasson olyan döntést, ami a magyar parlamentet kikerüli. Ez pedig szó szerint az unió számára állapítana meg kötelezettséget.

Márpedig a magyar népszavazás nem kötheti meg az uniót,

és nem vonatkozhat más témára, mint ami az országgyűlés hatáskörébe tartozik” - magyarázta az alkotmányjogász.

Az unió döntése nem tartozik az országgyűlés hatáskörébe – hangsúlyozta a szakember.

„Ezért ez jogilag semmiképpen sem volt egy igazi népszavazás.

Ez semmi más nem volt, mint népszavazás módjára lefolytatott közvélemény-kutatás.

Fel sem merül az érvényesség kérdése” - véli Lövétei István.

Az alkotmányjogász elmondta, hogy első szinten a Nemzeti Választási Bizottság dönt arról, hogy ez a kérdés népszavazásra kitűzhető-e vagy sem. Utána vannak fellebbezési fórumok, a végén pedig ott van az Alkotmánybíróság, ami állást foglalhat a kérdés alkotmányosságát illetően.

Arra a kérdésre, hogy mi történne akkor, ha a Nemzeti Választási Bizottságnak egy olyan kérdést kellene elbírálnia, amelyik megakadályozná a nukleáris energia felhasználását Magyarországon,

Lövétei István úgy válaszolt, hogy

a nukleáris energia tiltása miatt a paksi atomerőművet sem lehetne használni.

„Az osztrákok a zwentendorfi atomerőművet teljesen kész állapotban, üzemelés előtt egy nappal leállították, mert a népszavazás azt mondta, hogy nem kell nekik az atomerőmű”- hozta példaként az alkotmányjogász.

„Ám ez tartalmilag mégis azt jelenti, hogy nemzetközi szerződésbe ütközik a népszavazás, tehát szerintem ilyet nem lehet csinálni” - véli Lövétei István.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem lehet népszavazás Paks 2-ről az alkotmányjogász szerint
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást