Vukovich Gabriella: bár nőtt a várható élettartam, még mindig nagy a lemaradásunk

Infostart
2017. január 11. 16:35
A Központi Statisztikai Hivatal az új törvénynek megfelelően két éven belül akkreditálni fogja azokat a minisztériumokat, amelyek saját maguk állítanak elő statisztikákat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a KSH elnöke, Vukovich Gabriella.

A január 1-jén életbe lépett új statisztikai törvény egyrészt reagált a statisztika környezetében az elmúlt évtizedekben bekövezett változásokra, másrészt reagált az európai uniós változtatásokra is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a KSH elnöke, Vukovich Gabriella, aki példaként említette a hivatalos statisztikákhoz szükséges akkreditálás bevezetését.

„A magyar rendszerben, ahogy a legtöbb európai országban, nemcsak a nemzeti statisztikai hivatal állít elő adatokat, hanem más intézmények, elsősorban minisztériumok is részei a hivatalos statisztikai szolgálatnak. Nálunk a Belügyminisztérium készíti a bűnügyi, az agrárminisztérium az agrárstatisztikák egy részét. A mindenkori oktatásért felelős minisztérium állítja elő az oktatási statisztika egy részét, az egészségügyi statisztika jó részét pedig az egészségügyi igazgatási szervezet vagy minisztérium.”

Vukovich Gabriella hangsúlyozta: ezek a statisztikák részben európai felhasználásra készülnek, az európai statisztikai rendelet pedig erős jogosítványokat ad a nemzeti statisztikai hivataloknak az így beérkező anyagok elkészítésének koordinációjához.

„Egyrészt biztosítja a módszertani egységességet, a megfelelő sztenderdek alkalmazását és a színvonalat. Részben az adatok gyűjtésében, feldolgozásában és a tájékoztatásban is biztosítja, hogy megfelelő színvonalú, minőségű és megbízható statisztikai adatok állnak elő.”

A KSH akkreditálni fogja azokat az intézményeket, például minisztériumokat, amelyek ilyen statisztikákat állítanak elő – mondta Vukovich Gabriella.

„A törvény is előírja, hogy a hivatalos statisztika nemcsak a KSH függetlenségét érvényesítse, hanem a többi intézményben is a statisztika belső függetlenségét is. Az új törvény megerősíti az adatok védelmét, tehát a statisztikai célra gyűjtött adatokat csak statisztikai célra lehet használni, a minisztériumokban is, tehát nem lehet azokat átadni egy másik főosztálynak hatósági célra.”

Vukovich Gabriella hozzátette: a törvény szerint ennek az akkreditációnak a különböző intézményeknél 2018 végéig kell megtörténnie.

Öregszik a társadalom

Várhatóan májusban kezdi meg a tavalyi kis népszámlálás, úgynevezett mikrocenzus adatainak közlését a Központi Statisztikai Hivatal - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Vukovich Gabriella, a hivatal elnöke.

„A népességszámra, korösszetételére vonatkozóan is tudunk új adatokat mondani. A termékenységi viszonyokra is, mert az ilyen, népszámlálási típusú adatgyűjtések a nőktől visszamenőleg is megkérdezik a házasság-, család- és termékenységtörténetüket.”

Vukovich Gabriella hozzátette: amire a statisztikusok nagyon kíváncsiak lesznek, és amire csak népszámlálási adatok vannak, az az iskolai végzettség.

„Milyen iskolatípusban, milyen szakmákban, milyen végzettségeket szereztek és ez hogyan változott öt év alatt. Egy népszámlálási adatközlésnek szintén érdekes része a nemzetiségi összetétel, illetve a fogyatékossággal kapcsolatos kérdések, amelyre szintén nincs igazán más adatforrás, és amelyre most nemcsak a mikrocenzus, hanem egy külön felvétel is épült."

A KSH elnöke szerint a magyar társadalom öregszik, egyre kevesebb a gyermek.

„A magyar társadalom a születéskor várható átlagos élettartam tekintetében elég hátul van Európában. Van néhány ország; Bulgária, Románia, ami még nálunk is hátrébb van, ugyanakkor vannak országok; általában a nyugati és déli országok, Ciprus például, ahol kiemelkedően magas a várható élettartam. Ezekhez képest mi borzasztóan le vagyunk maradva.”

Vukovich Gabriella hozzátette: az elmúlt két évtizedben ugyanakkor Magyarországon nőtt a várható élettartam, és javult a lakosság egészségi állapota is – de ebben a mutatóban is jelentősen elmaradunk az európai átlagtól.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Akkreditált minisztériumok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A társadalom állapota
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást