Elkészült az MSZP felelőslistája

Infostart
2016. november 25. 07:01
Döntött az MSZP fővárosi párttanácsa azokról a politikusokról, akiket a szocialisták képviselőjelölteknek jelölnének Budapesten. Az ellenzéki párt fővárosi elnöke az InfoRádiónak elmondta: a végleges lista a többi baloldali szervezettel való egyeztetés vagy akár előválasztás után állhat össze.

Ez nem az országgyűlési képviselőjelölt-lista – jelentette ki az MSZP fővárosi elnöke.

Kunhalmi Ágnes elmondta, Budapesten a 18 választókerületben azokat az embereket listázták, akik az MSZP kerületi szervezeteinek politikai támogatását élvezik a 2018-as országgyűlési választásokra.

„Ők választókerületi felelősök, akik elindítják a felkészülést a 2018-as választásra, hiszen látjuk, hogy a fővárosban a Fidesz nagyon beszakadt, óriási az elégedetlenkedők száma.”

A szocialista párt fővárosi elnöke kiemelte, a listán szereplők között vannak olyanok is, akik már országgyűlési képviselői mandátumot szereztek egyéniben a legutóbbi választásokon, természetesen lesznek képviselőjelöltek is közöttük. Ez az a stáb, amelyikkel egy tárgyalóasztalhoz le lehet ülni vagy egy előválasztási fordulóban elő lehet állni.

„Vannak új nevek a listán, hiszen a 2014-esen többen voltunk, de akkor volt közöttük együttes, PM-es, DK-s és MSZP-s is. A végleges országgyűlési képviselőjelölti lista később fog kialakulni.”

Arra a kérdésre, hogy az MSZP elképzelhetőnek tartja az előválasztást, a párt fővárosi elnöke azt mondta a szocialisták a kongresszusokon döntöttek arról, hogy nyitottak az összefogásra és az előválasztásokra – közölte az MSZP fővárosi elnöke.

„Ezért is kellett a politikai felelősöket felállítani. Az, hogy az előválasztás mikor lehetne, a többi párttól is függ, hogy mikor mutatják be a jelöltjeiket” - fogalmazott Kunhalmi Ágnes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elkészült az MSZP felelőslistája
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást