Nem lehet csak úgy ledobni a térképre a szuperkórházat

Infostart
2016. október 26. 20:00
A Lánchíd és az Alagút felújításának előkészítése folyamatban van - mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Dabóczi Kálmán a dél-budai szuperkórházról úgy nyilatkozott, a helyét nem lehet úgy meghatározni, hogy a fővárosi közlekedés szervei ne legyenek érdemben bevonva az előkészítésébe.

Ütemesen halad a Róbert Károly körút felújítása, így várhatóan időben elkészül a munka – mondta a BKK vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Van elég koordinációs kihívás és feladat a fővárosban. Nagyon sokféle infrastrukturális felújítás folyik párhuzamosan; víz-, gázvezeték, csatornák, elektromos művek, díszkivilágítás, közlekedési rendszerek. Ezek összehangolt koordinációja, felújítása emberfeletti feladat.”

Dabóczi Kálmán kérdésre válaszolva elmondta: az új budapesti szuperkórház helyének meghatározásakor a BKK-t közvetlenül nem keresték meg véleményezésre.

Arról, hogy a főváros részéről milyen típusú kerületi vagy városvezetést érintő egyeztetések vannak, nem tudok nyilatkozni. Az biztos, hogy ezt nem lehet úgy megvalósítani, hogy főváros közlekedésszervei ne legyenek érdemben bevonva. Egy ilyen kórház olyan mértékű forgalomvonzó létesítmény, ami megfelelő közúti és közösségi közlekedési kapcsolat, elérhetőség nélkül nem lehetséges. Nem lehet csak úgy ledobni a térképre egy ilyen objektumot, aztán majd kialakul az élet körülötte, sokkal nagyobb előkészítést, körültekintést és egyeztetést igényel” - fejtette ki.

A BKK vezérigazgatója elmondta: a Lánchíd és az Alagút felújításának előkészítése folyamatban van, ám a munkák kezdési időpontja még nem ismert.

A Lánchíd nem önállóan vizsgálandó projekt, a Lánchíd és az Alagút együttes felújítása képez egy egységet, sőt ennek a Duna túloldalán a villamosvágány korrekciójának és a 2-es villamos felújításának is szerves részét kell képeznie - amennyiben a főváros részéről a 2-es villamos rekonstrukciójával kapcsolatban a végleges döntések megszületnek.”

Dabóczi Kálmán hozzátette: 2017 első negyedév végére lesznek olyan állapotban az előkészületek, hogy láthatóvá váljon: mi az, ami megvalósíthat, és hogyan lehet forrást rendelni hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
3-as metró, pótlóbusz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Róbert Károly körút, szuperkórház, Lánchíd-Alagút
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást