Mire figyeljünk a héten?

InfoRádió
2016. szeptember 5. 08:00
Üléseznek a visegrádi országok kormányfői, és minden parlamenti párt megtartja az Országgyűlés őszi ülésszakát megelőző frakcióülését.

Sűrű hete lesz a kormányfőnek, mivel hétfőn Belgrádban tárgyal a szerb miniszterelnökkel, kedden és szerdán – a következő uniós csúcstalálkozóra való felkészülés jegyében – a visegrádi négyek lengyelországi tanácskozásán vesz részt, majd már szerda este Orbán Viktor beszédével kezdik meg a Fidesz és a KDNP közös, az Országgyűlés őszi ülésszakát megelőző, három napos kihelyezett frakcióülését Balatonfüreden.

A frakcióülés témáiról Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten a következőket mondta.

"A mi dolgunk az, hogy elsősorban a földárverések lezárásával a földet a gazdáknak program sikerével kapcsolatos tájékoztatást megadjuk. Fogunk a közigazgatás átalakításáról is várhatóan beszélni, és biztos lesznek kérdések fejlesztéspolitikai ügyekben. Kósa frakcióvezető úr és miniszterelnök úr rakja össze a menetrendet. Szerda este fog a miniszterelnök úr egy nyitóelőadást tartani, népszavazás lesz a fő kérdés, nem kérdés" - mondta Lázár János.

Kormányülés ezen a héten az egymást érő programok miatt nem is lesz, leghamarabb jövő héten várható.

A kormánypárti frakciószövetség mellett több ellenzéki képviselőcsoport is ülésezik a héten. A szocialista frakció hétfőn és kedden Visegrádon tartja kihelyezett ülését, a Jobbik képviselői szerdától péntekig tartják kihelyezett frakcióülésüket a Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitin, az LMP viszont várhatóan csak jövő héten Budapesten tartja frakcióülését, amelyen új vezetőt is választanak a képviselőcsoport élére, a távozó Schiffer András helyére.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mire figyeljünk a héten?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást