Több a kérdés, mint a válasz a Bartók Béla úton

Infostart
2016. augusztus 11. 10:55
Folyamatosan dolgoznak a Bartók Béla úti villamosperonok építésén, ám arra egyelőre senki nem tud vagy akar válaszolni, hogy mi lesz a szélesebb peronok miatt átalakításra szoruló útszakasszal. Civilek petícióban kérik a főpolgármestert a régóta áhított biciklissáv megépítésére, a kerület pedig ragaszkodik a járda szélességéhez, azaz nem akarja annak rovására szélesíteni az autóutat.

Június 16-án zárták le részlegesen a 11. kerületi Bartók Béla utat, mivel az új villamosok miatt át kell építeni a peronokat. Ám úgy tűnik a Fővárosi Önkormányzatnak nincsenek végleges tervei arra nézve, hogy mihez kezd a szélesebb peronok miatt leszűkült autóúttal.

A korábbi tervek szerint kétszer egysávosra szűkült volna az autóút és emellett biciklissávokat képzeltek el a tervezők. Ezt azonban a főváros elvetette.

Építészettel, közlekedéssel és környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek most közös petíciót írtak a főpolgármesternek. Halász Áron, a Kerékpárosklub szóvivője szerint a nyilvánosság teljes kizárásával, egyeztetések nélkül dönt a Fővárosi Önkormányzat.

„Olyan hírek vannak, amik szerint a főváros szeretné megtartani a kétszer kétsávos kialakítást a Bartók Béla úton, ami a villamosperonok szélesítése miatt a járdák szűkítése és fák kivágása nélkül nem lehetséges a Gellért és a Gárdonyi téri megállóknál. Jelenleg még mindig folyik az építkezés, egyelőre még nem láttak napvilágot olyan tervek, amelyek kerékpársávot tartalmaznának. Az egész folyamatnak van egy problémája: az átláthatatlanság, a nyilvánosság kizárása.”

A 11. kerületi önkormányzat levélben kérte a fővárostól és a BKK-tól a Bartók Béla úti járda teljes szélességének megtartását. Örülnének a biciklissáv kiépítésének is, de egyelőre nem ismerik pontosan a főváros terveit – mondta Hőnyi Gyula szóvivő.

„Küldtünk június 18-án a BKK-nak és a fővárosnak levelet, amelyben Újbuda Önkormányzat, illetve a város vezetése jelezte, hogy minden körülmények között szeretne ragaszkodni a gyalogosfelülethez. Olyan megoldást tudunk csak támogatni, amellyel a gyalogos- és a kerékpárosközlekedés is zavartalanná válik. Nagyon jó lenne, ha a kerékpárossávot sikerülne kialakítani a Gellért téren.”

Ez viszont azt jelentené, hogy a széles járdák megtartása és a kerékpársáv kijelölése után legfeljebb egy-egy sávos, vagy esetleg az egyik irányban lehetne kétsávos a Bartók Béla út autós közlekedése.

Így tehát bár augusztus 28-án átadják az újjáépült villamosvonalat, az útszakasz átépítése miatt várhatóan ismét le kell majd zárni a Bartók Béla utat.

Az InfoRádió kereste az ügyben a Fővárosi Önkormányzatot és a BKK-t is, ám egyik helyen sem akartak nyilatkozni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Több a kérdés, mint a válasz a Bartók Béla úton
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást