Nyitókép: Gyurcsány Ferenc/Facebook

Gyurcsány Ferenc az ellenzéki összefogás védelmére kelt – videó

Infostart
2022. április 12. 10:13
A DK elnöke szerint ha valaki úgy véli, hogy jobb esélyeik lettek volna külön-külön az ellenzéki pártoknak, az nem érti a magyar választási rendszert.

„Ha van fontos fejleménye és megőrzendő eredménye az utolsó négy évnek – a politika szerkezetében –, az az ellenzéki egység” – írja közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc, mellékelve a DK hétvégi pártülésén elmondott beszédének egy részletét.

Az alább megtekinthető videóban a többi között elhangzik, hogy még 10 választókerületben győzött volna a hatpárti összefogás, ha a hozzájuk közel álló pártok - „legalább két ilyen elindult a választáson”, vagy olyan független jelölt, aki szintén közel áll vagy állt hozzájuk, nem indultak volna.

Gyurcsány Ferenc hozzátette, nem állítja, hogy csak ők lennének felelősek a kétharmadért, de szerinte világos a helyzet, és a számok és a pozíciókat kell nézni. „Aki azt állítja, hogy ha szétmegyünk, akkor az jobb lett volna, az azt gondolom, hogy semmit nem ért a magyar választási rendszerből” – jelentette ki. Szerinte sem adható össze a „kettő, meg kettő, meg kettő automatikusan hattá” a politikában, ám úgy gondolja, hogy az együttműködő választók túlnyomó többsége követi a pártjának a kérését.

A videó kommentárjában az is olvasható: lehet, hogy nem értettek mindenben egyet az ellenzéki pártok, és a jövőben sem kizártak a viták, de ebben nincs szégyellnivaló. „Szégyellnivaló abban lenne, ha nem tudnánk együtt tartani a hat pártot, a demokraták széles körű összefogását. Együtt kell küzdenünk, ez most a feladatunk. Nincs más út, ami mellett a DK elkötelezettebb lenne” – emelte ki Gyurcsány Ferenc.