Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Péntek délutánig lehet megbízottakat delegálni a választási bizottságokba

Infostart
2022. március 24. 12:28
2018-ban az országgyűlési választáson csaknem 32 ezer delegált vett részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában, 2014-ben ez a szám 40 ezer volt.

A jogszabály szerint a választási bizottságoknak – a választott tagokon felül – a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak. A választási bizottság megbízott tagját a választási bizottság elnökénél, a szavazatszámláló bizottság megbízott tagját a helyi választási iroda vezetőjénél kell bejelenteni.

A szavazatszámláló bizottságokba (szszb) – országosan 10 243 van – és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhetnek a választókerületben egyéni képviselőjelöltet, illetve országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a független jelöltek.

Egy párt csak két tagot delegálhat, még akkor is, ha egyéni jelöltet és országos listát is állított. A közösen jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg az szszb-be két tagot. A népszavazás alapján nincs lehetőség további tag megbízására az szszb-be.

Az szszb megbízott tagjait pénteken 16 óráig lehet bejelenteni a helyi választási iroda vezetőjénél.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhat a választókerületben egyéni jelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt. A közös jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg delegáltakat. Az oevb-k megbízott tagjait is péntekig lehet bejelenteni.

A választási bizottság megbízott tagjának lakóhelyére vonatkozóan nincs korlátozás,

a központi névjegyzékben azonban szerepelnie kell.

A jelölőszervezeteknek, független jelölteknek érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik azt, és részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében.

A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.

2018-ban az országgyűlési választáson csaknem 32 ezer delegált vett részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában, 2014-ben ez a szám 40 ezer volt.