A francia vérellátó szolgálat, az EFS közlése szerint a készítményeit veszélyeztető hackertámadás hétfő éjszaka érte egyik, hűtőberendezéseket szállító partnere informatikai rendszerét. A hackerek ezen keresztül három, alvállalkozók által fenntartott franciaországi vérplazmaraktárban fértek hozzá a hűtőraktárak vezérléséhez, és rendkívül magasra állították a tárolási hőmérsékletet, illetve az automatikus leolvasztás határértékeit.
A vérplazmából készült anyagok különösen érzékenyek a hőmérséklet-ingadozásra, ezért a tárolási körülmények radikális változása akár teljes készletek megsemmisüléséhez is vezethetett volna.
A rendszer azonban időben jelezte a rendellenességeket. A riasztóberendezések észlelték a szokatlan beállításokat, a személyzet pedig még azelőtt közbe tudott lépni, hogy a készítmények tönkrementek volna. A plazmakészleteket biztonságos helyre szállították, illetve megfelelő körülmények között tárolták.
Az EFS hangsúlyozta: nem veszett kárba egyetlen vérkészítmény vagy laboratóriumi minta sem, és a támadásnak nem volt egészségügyi következménye. A vérgyűjtés, a feldolgozás és a kórházak ellátása zavartalanul folytatódik – tette hozzá.
A francia állami vérellátó több mint 1900 kórházzal áll kapcsolatban, és évente több mint egymillió beteg kezeléséhez biztosít vérkészítményeket.
A támadás azért különösen aggasztó, mert nem elszigetelt esetről van szó.
Az elmúlt napokban Európa-szerte szupermarketek hűtő- és fagyasztóberendezései manipulálták.
Belgiumban, Észtországban, Írországban, Finnországban, Luxemburgban, Hollandiában és Svédországban már hétfőn jelentettek problémákat, kedden pedig Olaszországban, Németországban, Romániában és Nagy-Britanniában is hasonló esetek történtek.
Egyes üzletekben a hűtőberendezések hőmérséklete elérte az 50 Celsius-fokot. Emiatt hatalmas mennyiségű élelmiszer vált fogyaszthatatlanná, a kár pedig összességében több millió euróra rúghat.
Franciaországban már októberben is hasonló támadássorozat történt: akkor akár hétszáz szupermarket hűtőberendezéseit vették át illetéktelenek, és távolról indították el a leolvasztási folyamatokat.
A mostani esetek közös jellemzője, hogy nem feltétlenül magukat az üzleteket vagy az egészségügyi intézményeket támadják meg, hanem az általuk használt berendezések beszállítóinak informatikai rendszereit. Ezeken keresztül jutnak be a hűtés vezérlését irányító rendszerekbe. A távolról felügyelhető, internetre kapcsolt eszközök ugyanis megfelelő biztonsági frissítések nélkül könnyen sebezhetővé válhatnak.
Az Európai Bizottság szóvivője szerint az esetek nem tekinthetők elszigetelt incidenseknek. Az uniós kiberbiztonsági szervezetek sürgős egyeztetéseket folytatnak a tagállamok hatóságaival
egy közös válaszlépés előkészítéséről. Olaszországban már a kormány és a hírszerző szolgálatok is rendkívüli megbeszélést tartottak. Egyelőre nem tudni, ki áll a támadások mögött, és az elkövetők sem jelentkeztek.