Nyitókép: Getty Images/ffikretow

Egyre több erőszakot szül az ukrajnai mozgósítás

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2026. július 21. 16:09
Ukrajnában hivatalos vizsgálatot rendeltek el, miután videóra vették, hogy katonai toborzók vernek meg egy embert Lviv utcáin. Korábban már több tucat ember csapott össze a toborzókkal – a téma azonban érzékeny, mert azt még a hatóságok bírálói szerint is propagandára használhatja fel Moszkva.

Egy férfi fekszik a monarchia-korabeli macskaköves utcán és terepruhások rugdalják – az erről készült felvételt az Én így szeretem Lvivet nevű Telegram-csatorna osztotta meg. A nyugat-ukrajnai városban a rendőrség a múlt heti incidens után nyomozást indított, „könnyű testi sértés” gyanújával.

A hónap elején egy kétszáz fősre becsült tömeg csapott össze a toborzókkal, áprilisban pedig halálosan megsebesített egy toborzótisztet egy helyi lakos, akiről kiderült, hogy vámtiszt volt. Ilyen helyzeteket vált ki, hogy a hatóságok továbbra is kemény módszerekkel próbálják „levadászni” és katonai szolgálatra küldeni a hadköteles életkorú ukrán férfiakat.

A július eleji lázongások során az tiltakozók felborítottak egy hatósági autót és súlyosan megrongálták. Andrij Szadovji helyi polgármester „szégyenletes viselkedésnek” nevezte a történteket és azzal érvelt, hogy az ukránok egymás közötti összecsapásai Oroszország érdeke és az „ilyesmi azonnal az ellenséges propaganda eszközévé válik”.

Moszkva, amely szerint valójában a Nyugat vív az ukránok felhasználásával proxy háborút ellene, gyakran kommentálja úgy a konfliktust, hogy „a nyugatiak készek az utolsó ukránig harcolni”. A nyugati média pedig sokkal könnyebben tud publikálni az ukránok hősiességéről és patriotizmusáról szóló anyagokat, mint tudósítani arról, hogy sokan már nem akarnak háborúba menni.

A BBC mégis megtette, Mindenki fél meghalni cím alatt, bár olyan példával indított, amely szintén a hős katona és a brutalizált hátország képét sugallta: Vaszil Krupics géppuskás megjárta a legdurvább csatákat, de amikor a front mögé küldték és két embert igazoltatott, akkor egy vasrúddal durván összeverték. „Miért harcoltunk, ha megverik a katonákat?” – idézte szavait a brit médium.

Az illetékes ukrán ombudsman szerint immár mindennaposak a toborzók és a civilek összecsapásai – egy friss rendőri jelentés 600 közelmúltbeli esetet említ.

A kormányzat politikáját előszeretettel bíráló képviselő, Olekszander Honcsarenko szerint nincs itt semmi meglepő: „ezek a tisztek néha erőszakos módszerekkel vadásznak emberekre az utcán, az erőszak erőszakot szül” – mondta.

Közben Kijev nyugati támogatói az utóbbi években különböző módszereket sürgettek a fogyatkozó állomány feltöltésére – például a hadköteles kor leszállítását. Zelenszkij elnök eddig ellenállt és csak a 25 év felettieket hívják be. Sőt, a fiatalabbaknak lehetővé tették, hogy külföldre utazzanak és nem büntetik őket, amikor visszatérnek, abban reménykedve, hogy motiválja őket majd a hazaszeretet.

A BBC közben beszámolt egy mentességet kapott professzor esetéről, akit egy civil ruhás akart igazoltatni. Amikor felemlegette a szabályokat, akkor az illető és társai berángatták egy furgonba és jól összeverték. Továbbá megfenyegették, hogy mehet a frontra. A cikk megemlíti azt is, hogy Zelenszkij – tiltakozásokat kiváltva – menesztette a népszerű védelmi minisztert, Mihajlo Fedorovot, aki többek közt a rendőrségre akarta bízni az igazoltatásokat és más népszerűbbnek tűnő reformokkal is próbálkozott.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Erőszakba torkollik Ukrajnában a toborzás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást