A szlovák törvényhozás június 2-án fogadta el a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amelynek célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése. Az elmúlt hetekben több helyen is megjelent, hogy szeptembertől teljesen betiltják a mobiltelefonok használatát a zebrán. A belügyminisztérium azonban pontosított: nem a telefonhasználat lesz általánosan tilos, hanem az olyan tevékenység, amely elvonja a gyalogos figyelmét a forgalomról.
Ez azt jelenti, hogy
a zebrán áthaladó gyalogos nem nézheti úgy a telefonját, hogy közben nem figyel a környezetére.
A szabály elsősorban az üzenetírásra, az üzenetek olvasására, a közösségi oldalak böngészésére vagy videók nézésére vonatkozik. A cél az, hogy az átkelés közben a gyalogos folyamatosan tisztában legyen a közlekedési helyzettel. A telefonálás kérdése egyelőre nem teljesen egyértelmű. A jogszabály nem tiltja kifejezetten a hívások lebonyolítását, ugyanakkor, ha a beszélgetés annyira leköti a gyalogost, hogy nem figyel megfelelően a forgalomra, az már szabálysértésnek minősülhet.
A szabályok megszegése pénzbüntetéssel járhat. Azok a gyalogosok, akik figyelmüket elvonó módon használják telefonjukat vagy más elektronikus eszközüket a zebrán, akár 50 eurós helyszíni bírságot is kaphatnak.
Az új szabályok a gyalogosok elsőbbségét is erősítik. A jövőben nemcsak annak lesz elsőbbsége, aki már a zebrán halad, hanem annak is, aki láthatóan készül átkelni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bárki körültekintés nélkül az úttestre léphet.
A csomag másik sarkalatos pontja a gyorshajtók szigorúbb büntetése.
Akik jelentősen túllépik a megengedett sebességhatárt – azaz lakott területen belül több mint 50-nel, azon kívül pedig több mint 60 kilométer per órával száguldoznak –, mélyen a zsebükbe nyúlhatnak. A rendes eljárásban kiszabható pénzbüntetések alsó és felső határa egyaránt 300 euróval emelkedik. Ha a helyszínen kapják el a sofőrt, a bírság minimális összege 250 euróval, a maximális pedig 200 euróval nő az eddigiekhez képest.
Újdonság az is, hogy a közutakon nem lehet majd olyan elektromos vagy segédmotoros rollerekkel közlekedni, amelyek 25 kilométer per óránál nagyobb sebesség elérésére képesek. A jogalkotók szerint ezzel egyértelműbbé válik ezeknek a járműveknek a besorolása, és javulhat a közlekedés biztonsága.
Az új rendelkezések többsége szeptember 1-jén lép hatályba.