A találkozó kiemelt aktualitását az adja, hogy Szlovákia idén július elsejétől veszi át a V4-csoport soros elnökségét. Richard Raši hangsúlyozta: a közelmúltbeli politikai változások ellenére azt szeretnék, ha a szövetség egységesen lépne fel.
A szlovák házelnök szerint, ha a négy ország képes közös álláspontot kialakítani a fajsúlyos témákban, akkor az Európai Unióban sem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Így sokkal hatékonyabban tudják érvényesíteni a saját nemzeti érdekeiket és sikeresen bekapcsolódhatnak a nagy európai projektekbe.
A tárgyalópartnerek szerint az egyik ilyen kulcsfontosságú, közös pont Ukrajna háború utáni újjáépítése lehet. Mivel Lengyelország, Szlovákia és Magyarország is közvetlen szomszédai a háború sújtotta országnak, ez a kérdés mindhárom állam számára létfontosságú.
Pozsony éppen ezért támogat minden olyan kezdeményezést, amely különleges pénzügyi alapok létrehozását célozza Ukrajna megsegítésére. Rámutattak arra is, hogy az újjáépítési munkálatokból a hazai vállalatok is kivehetik a részüket, ami komoly gazdasági fellendülést hozhat az ukrán határ menti térségeknek.
Wlodzimierz Czarzasty, a lengyel Szejm elnöke a sajtótájékoztatón nyíltan beszélt arról, hogy a legutóbbi magyarországi választások után új lehetőség nyílt meg a V4-en belüli bizalmas együttműködésre. A lengyel politikus emlékeztetett: korábban nem látták értelmét a csoport működésének, amikor az egyik tagállam miniszterelnöke – Varsó álláspontja szerint – az általuk ellenségnek tartott Vlagyimir Putyinnal ápolt baráti viszonyt. Czarzasty most bízik a fordulatban, és hangsúlyozta, hogy a parlamenti együttműködés fellendítéséhez elengedhetetlen az Európai Unióval való szoros partnerség is.
A lengyel házelnök szintén kiemelte: a négy ország együtt sokkal többet érhet el, mint külön-külön. Sürgette az infrastruktúra fejlesztését Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna között, valamint javasolta, hogy a V4 következő ülésére hívják meg Ruszlan Sztefancsukot, az ukrán parlament elnökét is.
A politikai és gazdasági kérdések mellett egy humanitárius kezdeményezésről is megállapodás született. A szlovák parlament csatlakozik a lengyel javaslathoz, amelynek értelmében befogadják az Ukrajnában harcoló katonák gyermekeit. Richard Raši szerint ezzel a lépéssel szimbolikusan is szeretnék kifejezni szolidaritásukat és támogatásukat azok iránt, akik a közvetlen szomszédságunkban zajló konfliktusban a legsúlyosabban szenvednek.