Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Miért „szólnak nagyobbat” a szokásosnál a brit helyhatósági választások?

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2026. május 7. 16:42
Csütörtök reggeltől több millió brit választó járult az urnákhoz az Egyesült Királyság-beli helyhatósági választásokon. Az idén a voks messze többről szól, mint helyi ügyekről. Egyrészt a kormány felett mondott ítélet, másrészt a radikális bal- és jobboldal lezárhatja a kétpárti váltógazdálkodás korszakát.

Hackney, londoni kerület neve Budapesten is némileg ismerősen cseng egy kávézó és egy mostanra bezárt étterem jóvoltából.

Az etnikailag sokszínű és büszkén „progresszív”, avagy baloldali Hackney az egyik fokmérője annak, hogy milyen változáson megy át a brit politika, aminek egyik bizonyítéka a csütörtöki helyhatósági választások eredménye lesz.

Az országos kormányt adó brit Munkáspárt itt ugyanis eddig betonbiztosan uralkodott, éveken át. Jött azonban a Zöld Párt, amely a megélhetési válsággal és a Gáza iránti szolidaritás témájával mozgósított tömegeket. Hiába a folyamatosan érkező kellemetlen részletek, vezetője, Zach Polanski bizarr múltjáról, sok választó nyíltan kiállt mellette.

Polanski korábban hipnoterapeutaként azt állította, meg tudja növeszteni a nők mellét.

Majd több párttársáról és jelöltjéről derült ki, hogy antiszemita szövegeket posztoltak, legutóbb pedig az, hogy félrevezető módon a Vöröskereszt szóvivőjének mondta magát.

Ennek ellenére szárnyal, miközben a felmérések szerint a brit politika hagyományos nagy pártjai, vagyis a Munkáspárt és a Konzervatív Párt egyaránt súlyos vereségekre készülhetnek.

Farage nem fékez

Miközben a két establishment párt gyengül, a kisebb, trónkövetelő pártok élén ott van Nigel Farage radikális jobboldali Reform UK-je, a már említett Zöldek, a Skót Nemzeti Párt, a Walest az ott szintén hagyományos erőnek számító Munkáspárttól valószínűleg elhódító, baloldali-nacionlista Plaid Cymru és a Liberális Demokraták – ők minden eddiginél nagyobb áttörésre számítanak.

A legnagyobb nyomás Sir Keir Starmeren van, aki, kedves, szürke és visszafogott hangneme ellenére valahogy mindenki ellenségévé tette magát.

A brit miniszterelnök népszerűsége történelmi mélyponton van, egy friss YouGov-felmérés szerint a választók hetven százaléka gondolja úgy, hogy rosszul végzi a munkáját.

A Munkáspárton belül pedig már nem az a kérdés, hogy megbukik-e, hanem az, hogy mikor – és a trónkövetelők már szinte nyíltan fenik a késeiket.

Starmer távozását felgyorsíthatja az úgynevezett Epstein-Mandelson-ügy, a 25 éven át tartott Wales elvesztése és a már régóta elvesztett Skóciában a munkáspárti reneszánsz elakadása.

A párton belül ugyanakkor nincs egyértelmű utódjelölt. Andy Burnham manchesteri polgármester nem parlamenti képviselő, Angela Rayner korábbi miniszterelnök-helyettes adóügyi vitába keveredett, Wes Streeting egészségügyi miniszter pedig megosztó figura a párt baloldalán. Egy munkáspárti miniszter úgy fogalmazott: péntekre akár teljes pánik is kialakulhat a pártban.

Hiába a Labour-mélyrepülés, nem a toryk profitálnak

A konzervatívok sem számíthatnak nyugodt éjszakára. Kemi Badenoch pártvezető több mint ezerháromszáz önkormányzati mandátumot próbál megtartani Angliában, és ezek közül sokat elveszíthetnek a Liberális Demokraták és a Reform UK javára, ahová már több tory képviselő ült át. Érdekesség, hogy az amúgy népszerű vezető kiállított helyi jelöltként egy Észak-Koreából kétszer megszökött és brit állampolgárságot felvett férfit.

A választás egyik legnagyobb nyertese közben a bevándorlás-ellenes Nigel Farage lehet.

A Reform UK tavaly már áttörést ért el a helyhatósági választásokon, és most újabb többszáz önkormányzati helyet nyerhet, átformálva a brit jobboldalt.

Míg a Zöldek a nagyvárosi liberálisok pártjává kezdenek válni, a Skót Nemzeti Párt ismét felmelegítette a függetlenség témáját.

Péntek reggelre könnyen kiderülhet: nemcsak önkormányzati helyek vesztek el, hanem az a politikai rendszer is, amely évtizedeken át meghatározta a szigetországot.