Nyitókép: Getty Images

Végrendelet Központ – Kínában is gyökeret ver az osztálytársadalom

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2026. április 19. 20:30
ELŐZMÉNYEK
Mao Ce-tung valószínűleg forog a sírjában. A kommunista párt által irányított hatalmas országban, a hagyományos ideológiára fittyet hányva, hatalmas vagyonok halmozódtak fel a piacgazdasági reformok után. És most, amikor kezd kihalni az első, meggazdagodott nemzedék, lassan átveszi a helyét a vagyonba született örökösök generációja. Közben azonban a gazdaság lassulása miatt a fiatalok többségének szűkülnek a lehetőségei.

Azzal az új jelenséggel, hogy Kínában egyre többen érzik úgy, ma már fontosabb, hogy hová születik az ember, mint a teljesítmény, az Economist magazin foglalkozott.

A vagyonátadás, vagy átmentés eddig ismeretlen munkaköröket termelt ki. Köztük van Csen Kaj, az államilag támogatott Kínai Végrendelet Központ nevű jótékonysági szervezet főnöke. A központ segíti az időseket abban, hogy megszövegezzék és hatóságoknál iktassák végakaratukat.

Mint elmondta,

Kínában még mindig új jelenség a végrendelet, és az a gondolat is, hogy jelentős családi vagyonokat kell rendezett módon továbbadni.

A kommunista korszak első évtizedeiben a magántulajdon és a magánvállalkozás lényegében eltűnt, és csak az elmúlt bő negyven év reformjai teremtették meg újra azt a világot, amelyben nagy családi vagyonok felhalmozódhattak.

Most viszont ennek a reformkornak az első nyertesei beléptek az idős korba és kezdenek kihalni. Azok az emberek, akik a hetvenes évek végétől, Teng Hsziao-ping gazdasági nyitása után építettek fel gyárakat, kereskedelmi vállalkozásokat, ingatlancégeket vagy italbirodalmakat, eljutottak oda, hogy a fő vagyoni kérdés nekik nem a terjeszkedés, hanem az átadás. Ez pedig nemcsak családi, hanem társadalmi kérdéssé válik.

A The Economist szerint csak 2025-ben hetven új milliárdos jelent meg a Népköztársaságban, így számuk 470-re nőtt. Ezek a milliárdosok együtt mintegy 1,8 billió dollárnyi vagyont halmoztak fel. Ami azonban igazán fontos, az az, hogy ez a vagyon most kezd átszállni az örökösökre.

A Hurun kutatóközpont adatai szerint 2025-ben a legalább 5 milliárd jüan vagyonnal rendelkező emberek közel fele már 60 éves vagy annál idősebb volt.

Az Altrata technológiai cég becslése szerint a 2025-től számított tíz év során az 5 millió dollárnál nagyobb nettó vagyonnal rendelkező kínaiak csoportja összesen 2,1 billió dollárt adhat tovább örököseiknek.

Nincs végrendelet – komoly kockázat

A gond az, hogy a kínai társadalom és jogrendszer nincs teljesen felkészülve erre az átmenetre. Kao Hao, a Csinghua Egyetem kutatója azt vizsgálta, mi történt azokkal a tőzsdén jegyzett cégekkel, amelyek alapítója vagy fő tulajdonosa 2003 és 2024 között meghalt. Hatvanhét ilyen esetet talált, és ezek közül mindössze hatnál volt érvényes végrendelet.

Ez azért veszélyes, mert a nagy vagyonok mögött gyakran bonyolult családi viszonyok húzódnak meg: válások, második házasságok, házasságon kívüli gyerekek, külföldön élő örökösök.

A kínai jog ugyan a főszabály szerint a szülők, a házastárs és a gyermekek között osztja meg a vagyont, a valóságban azonban sokkal kuszább a helyzet. Sokan unokákra, élettársakra vagy más rokonokra hagynák a javaikat, de ezt csak pontos és érvényes végrendelettel lehet rendezni.

A legismertebb példa Cung Csinghou, a Vahaha (Wahaha) italbirodalom alapítójának ügye. A vállalkozó halála után sokáig úgy tűnt, hogy a lánya örökli a vagyont, később azonban három másik személy is jelentkezett, akik szintén a gyereküknek mondták magukat, és több mint 2 milliárd dollárt követeltek az örökségből.

Az ügy országos figyelmet kapott, és sok kínai üzletember ekkor szembesült azzal, milyen zavaros lehet egy nagy vagyon sorsa, ha nincs minden előre rendezve.

A probléma ráadásul nem csak a szupergazdagokat érinti.

Kína hatalmas, mintegy 500 milliós középosztálya is jelentős vagyont halmozott fel, elsősorban ingatlanban.

A városi lakástulajdon aránya 1980-ban még 20 százalék volt, 2022-re viszont 96 százalékra nőtt. A háztartáson belüli vagyon mintegy 70 százaléka ma is ingatlanban áll, így az öröklési viták egyre gyakrabban megjelennek a középrétegek életében is.

Egyes kutatások szerint azonban nem Kína a legjobb példa az örökölt vagyon befolyására:

Megrendül a sikerbe vetett hit

A vagyon öröklődése önmagában sem kis változás, de igazán fontossá az teszi, hogy közben a gazdasági környezet is romlik. A kínai reformkor évtizedeiben sokan úgy tekintettek a gazdagságra, mint a kemény munka és az ügyesség jutalmára. Az emberek hittek abban, hogy szorgalommal és vállalkozói szellemmel lehetséges a felemelkedés.

Az időszak kiváló korrajza – és görbe tükre – Jü Hua Testvérek című, magyarra is lefordított könyve. Az egyik főszereplő mostohafivér a szomszédok által először kinevetett, szemetet gyűjtő és félkegyelműnek tartott fiú multimilliomossá válik.

Ez a hit, hogy bárki meggazdagodhat, ha keményen dolgozik, most látványosan kezd megrendülni. A korábbi kutatások szerint 2004-ben a kínaiak 62 százaléka még úgy gondolta, hogy az erőfeszítés mindig megtérül. 2023-ra ez az arány 28 százalékra esett.

Egyre többen vélik úgy, hogy a gazdagság kulcsa nem a tehetség vagy a szorgalom, hanem a kapcsolati háló és a családi háttér.

Ezt a hangulatot jól adják vissza Long Vanyün, egy 26 éves kujjangi fiatal gondolatai. Ő és barátai a Hsziaohungsu közösségi oldalon figyelik a gazdag gyerekek gondosan szerkesztett és prezentált életét. Arra jutottak: ma már nem az számít igazán, ki hogyan szerepel az egyetemi felvételin vagy milyen állást szerez, hanem az, hogy milyen családba született.

Másként fogalmazva: a születés, az, hogy „kinek a magzatvizében formálódtál”, egyre inkább meghatározza a jövőt.

Ehhez társul a fiatalok nehéz helyzete a munkaerőpiacon. Az oktatásból kikerült 16–24 éves kínaiak körében 17 százalékos a munkanélküliség, az állami és közigazgatási állásokért pedig hatalmas a verseny.

Közben erősödik az a meggyőződés, hogy sok pozíciót eleve „valakinek” tartanak fenn, azaz virágzik a protekciózás. Ezt fejezi ki a „luobokeng”, azaz „reteklyuk” kifejezés: olyan állásokat jelöl, amelyek papíron nyitottak, a valóságban úgy írták meg a hirdetést, hogy azt egy előre kiválasztott, konkrét jelöltre szabták.

A párt is aggódik, de még nem lépett

Hszi Csin-ping kínai elnök már 2021-ben arról beszélt, hogy a „közös jólét” nem csupán gazdasági cél, hanem politikai kérdés is.

A kínai vezetés hivatalosan azt szeretné, ha az ország társadalmi szerkezete inkább széles középosztályra épülne, és nem nyílna túl nagyra az olló a gazdagok és szegények között.

Ennek ellenére az örökösödési adó ügyében a párt évtizedek óta halogat. A téma felmerült már az ötvenes években, aztán 1993-ban, majd 2013-ban is, de mindig levették a napirendről. Tavaly ismét szóba került az Országos Népi Gyűlésben, ahol azzal érveltek mellette, hogy segíthetné a társadalmi igazságosságot, a jótékonyságot és a fogyasztást is. Végül ismét csak annyi történt, hogy további vizsgálatokat sürgettek, döntés nélkül.

A tétovázásnak több oka van. Egy lassuló gazdaságban új adót bevezetni politikailag kockázatos. Emellett ott a tőkemenekítés veszélye, és az a kényes körülmény is, hogy a pártelit egy része maga is vagyonos. Egy örökösödési adó nemcsak pénzügyi, hanem politikai és erkölcsi kérdéseket is felszínre hozna.

A fiatalok válasza: visszahúzódás és alacsonyabb elvárások

Kínában a növekvő egyenlőtlenség egyelőre nem lázadásban, hanem inkább a fiatalok lelkiállapotában mutatkozik meg.

Az utóbbi években népszerűvé vált a „tang ping”, vagyis a „meglapulás” életforma: az a hozzáállás, hogy nincs értelme mindenáron részt venni a kimerítő versenyben.

Ez kicsit hasonlít a nyugati világban elterjedt Z-generációs, „quiet quitting” (a minimális munkahelyi erőfeszítés) életmódhoz.

Megjelentek a szülők pénzéből élő, „teljes munkaidős gyerekek”, és sokan már nem a munkában, hanem a házasságban látják az előrelépés lehetőségét.

Cseng Sanghang története kiváló példa. A fiatal férfi egy állami vállalatnál dolgozott, de belefáradt. Hazaköltözött a szüleihez, és ma inkább videókat készít az életéről, mintsem új állást keresne. Azt mondja, nem aggódik a mindennapi megélhetés vagy amiatt, hogy mikor kerül étel az asztalára, mert ebben a szülei már levették róla a terhet.

Közben a gazdagok második generációja sem feltétlenül vállalkozni akar. Csen Jühuj, egy meggazdagodott elektronikai vállalkozó lánya úgy fogalmaz: a szülei generációjának sikerében óriási szerepe volt annak, hogy a kor kedvezett nekik.

A második generációnak szerinte nem újabb nagy kockázatokat kell vállalnia, hanem inkább a vagyon megőrzésére kell törekednie.

Ez már egy egészen más mentalitást követel meg, mint ami a reformkorszak első évtizedeit jellemezte. Csen a befektetett pénzt kezeli és a család az osztalékokból él.

A vagyonosok számára gyártott, egyedik luxusbútorairól ismert vállalkozás, a Tucson vezérigazgatójának menye, Ke Hszi – akinek célja még mindig a terjeszkedés – így jellemezte a helyzetet: sok fiatal még mindig hajlandó keményen dolgozni, de manapság már úgy látja: 1-ről talán 1,2-re juthat, míg korábban 1-ről 50-re vagy 100-ra lehetett ugrani.

Új korszak, új társadalmi logika

Kína tehát nem egyszerűen gazdagabb lett, hanem belépett az örökölt vagyon korszakába. Ez alapvetően változtatja meg azt, ahogyan az emberek a sikerről, az igazságosságról és a jövőről gondolkodnak. Az ország hosszú ideig a felemelkedés ígéretére építette saját történetét.

Most viszont egyre többen érzik úgy, hogy a lehetőségek beszűkültek, és a családi háttér – a hivatalos ideológiával paradox módon szemben álló „osztály” – fontosabb lett, mint a személyes teljesítmény.

kína vállalkozás gazdagság egyenlőtlenség vagyon milliárdos örökösödés osztálytársadalom