Három év alatt most 15. alkalommal állnak le a munkával a brit rezidens orvosok. Ráadásul az őket képviselő Brit Orvosi Kamara úgy időzítette a sztrájkot, hogy az pont a húsvéti hosszú hétvége utáni első munkanapon induljon.
A brit sajtó egy része szerint a munkabeszüntetés 300 millió fontnyi kárt okoz majd, míg további számítások szerint
három év alatt több mint 3 milliárd fontot veszített a brit nemzetgazdaság
a rezidensek sztrájkjai nyomán.
Angliai kórházi vezetők hetekig elhúzódó káosztól tartanak az újabb sztrájk kapcsán, mivel a húsvéti szünet idején is nehezen ment a beosztások megalkotása, most pedig a Brit Orvosi Kamara a tagokkal való konzultáció nélkül azonnal nemet mondott a kormány ajánlatára és elrendelte a leállást.
A brit egészségügyi szolgálat, az NHS vezetői szerint ez lehet az eddigi legnehezebben kezelhető munkabeszüntetés. Tízezrek esnek ki a rendszerből, és a kórházak kétségbeesetten próbálnak embereket találni az ügyeleti beosztásokba.
Egy kimerült szakorvos így fogalmazott: a Brit Orvosi Kamara, a BMA „idő előtt sírba akar tenni”. A helyettesítések terhe most a kórházakban bent maradó idősebb orvosokra hárul, akik túlhajszoltnak mondják magukat.
A konfliktus hátterében az áll, hogy a rezidensek bérezéséről és munkakörülményeiről szóló tárgyalások összeomlottak. A brit kormány visszavonta az ezer új képzési helyre tett ajánlatát, mondván, az már nem finanszírozható, miután a Kamara elrendelte a sorban a tizenötödik sztrájkot.
Az egészségügyi szolgálaton belüli egyik szakmai érdekvédelmi szervezet, az NHS Alliance egyik vezetője arra figyelmeztetett: nemcsak az a gond, hogy most maradnak el műtétek és vizsgálatok. Később is fájdalmas lesz a hatás, mert a helyettesítő személyzetnek a sztrájk után kell majd kivenni a szabadságát, ami újabb fennakadásokat fog okozni.
A helyzetet súlyosbítja egy jogszabályváltozás is, amely szerint már csak tíz nappal előre kell szólni, hogy sztrájk lesz – ez jelentősen megnehezíti a felkészülést, különösen egy ünnepi időszakban.
Kórházi vezetők szerint az orvosok és az ellátórendszer is egyre leterheltebb, miközben
sok tapasztalt szakember eleve szabadságon volt húsvétkor,
így a műszakok lefedése komoly feladat, és extra költség is volt, mert emelt díjat kellett fizetni az egy-egy műszakra beugró állománynak.
Az angliai egészségügy (az NHS England) igyekszik megnyugtatni a betegeket: arra kérnek mindenkit, hogy menjenek el a tervezett időpontokra, hacsak nem értesítik arról, hogy későbbre halasztották azokat, sürgős esetben hívjanak egy segélyszámot, vagy menjenek be a baleseti osztályra. Közben egyes vezető brit orvosok szerint esik a Kamara támogatottsága. Bár elismerik a rezidensek problémáit, sokan úgy látják, szándékosan választották a lehető legkellemetlenebb időpontot a sztrájkra.