Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Szlovákia is érzi az autóipar gondjait

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2026. január 15. 08:40
Továbbra is az autóipar a szlovák gazdaság egyik legfontosabb pillére, de a friss adatok szerint egyre több a figyelmeztető jel arra, hogy ez az ágazat lassan veszít a lendületéből. A Szlovák Autóipari Szövetség éves konferenciáján elhangzott, hogy 2025-ben Szlovákiában összesen 1 millió 70 ezer jármű készült, ami ugyan valamivel több a tavalyi egymilliónál, de messze elmarad attól a növekedéstől, amit az újonnan betelepült gyáraktól vártak.

A szakmai szervezet előrejelzése szerint 2026-ban a termelés várhatóan 1 millió 20 ezer jármű körül alakul, majd 2027-ben és 2028-ban is legfeljebb évi 1 millió 80 ezer autó készülhet. Ez azt jelenti, hogy hiába működik egyre több autógyár az országban, az össztermelés alig növekszik.

A Szlovák Autóipari Szövetség elnöke, Alexander Matušek szerint ez komoly figyelmeztetés. Mint mondta, korábban három gyár annyi autót gyártott, mint ma négy, és két éven belül öt üzem termelése is csak a korábbi három gyár szintjét érheti el. Ez azt jelzi, hogy az ország ugyan képes volt új befektetőket idecsábítani, ezt mégsem sikerült valódi gazdasági növekedéssé és nagyobb hozzáadott értékké alakítani.

Szlovákia továbbra is világszinten kiemelkedő autógyártó országnak számít: tavaly ezer lakosra 196 legyártott jármű jutott, az autóipar pedig az ipari termelés több mint felét, mintegy 52 százalékát adja. Ugyanakkor az ágazat egyre kevesebb embert foglalkoztat, ami azt mutatja, hogy a gyárak egyre hatékonyabban, egyre több automatizálással dolgoznak, miközben munkahelyek szűnnek meg.

A szövetség elnöke szerint Szlovákia egyik legnagyobb problémája továbbra is a munkát terhelő magas adó- és járulék. Úgy fogalmazott: az ország már rég nem számít olcsó munkaerő-országnak, és ha nem csökkennek a foglalkoztatás költségei, akkor a befektetők fokozatosan máshová viszik a fejlesztéseiket. Hozzátette: ma a legtöbb beruházás már csak a meglévő kapacitások fenntartását szolgálja, új nagy fejlesztések alig érkeznek.

„Aktívan kell küzdenünk a befektetők bizalmáért, mert ha ezt nem nyerjük vissza, az autóipar nem egyik napról a másikra tűnik el, hanem lassan kihuny. Ez a folyamat sajnos már elindult. Meg kell fordítanunk, és vissza kell szereznünk a versenyképességünket, ez a legfontosabb feladatunk” – mondta a Szlovák Autóipari Szövetség elnöke.

Ezzel a borúsabb képpel éles ellentétben áll a zsolnai Kia gyár helyzete. A Kia Slovakia 2025-ben több mint 200 millió eurót fektetett be szlovákiai üzemébe. A beruházások legnagyobb része arra irányult, hogy a gyártást fokozatosan elektromos autók – konkrétan az EV4 és az EV2 modellek – előállítására állítsák át. A vállalat szóvivője szerint minden gyártócsarnokban átfogó modernizáció zajlott.

Új szállítószalagokat építettek ki, fejlesztették az akkumulátorok tárolását és kezelését, valamint teljesen automatizált rendszert vezettek be az elektromos autók akkumulátorainak beszerelésére. A Kia Slovakia a dél-koreai Kia egyetlen európai gyártóüzeme. Tavaly közel 297 ezer jármű készült itt, a termelésben dolgozók átlagbére pedig 2025-ben elérte a 2540 eurót.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szlovákiának fontos az autóipar, de jönnek a figyelmeztető jelek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást