Több mint hatszáz nyugalmazott izraeli biztonsági és hírszerzési vezető írt nyílt levelet Donald Trump amerikai elnöknek, amelyben a gázai háború azonnali befejezését sürgetik.
Ahogy fogalmaznak: „szakmai megítélésük szerint a Hamász már nem jelent stratégiai fenyegetést Izraelre”.
Mindez akkor történik, amikor összeomlottak az amerikai tűzszüneti javaslat körüli tárgyalások, Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő pedig – a hírek szerint – a hadműveletek kiterjesztését készíti elő egy keddi, rendkívüli ülésen. Netanjahu eddig makacsul hangoztatta: mindaddig folytatják az offenzívát, amíg el nem érik háborús céljaikat: a Hamász teljes felszámolását, a túszok kiszabadítását és a Gáza felől érkező fenyegetések végleges megszüntetését.
Közben felháborodást váltottak ki a napvilágra került felvételek, amelyeken egy csontsovány izraeli túsz látható. Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár és David Lammy brit külügyminiszter is elítélte a történteket, miközben korábban feldühítették Izraelt a palesztin állam tervezett elismerésével.
A visszatérő téma azonban a gázai éhínség és a segélyért indult emberek lelövése – miközben az izraeli offenzíva több tízezer ember életét követelte. Az ismétlődő vádat elutasítva Donald Trump amerikai elnök egy nyilatkozatában ugyanakkor nem nevezte népirtásnak azt, ami történik, csupán annyit mondott: „ez egy háború”.
Izraeli médiumok szerint Netanjahu hamarosan összehívja biztonsági kabinetjét, ahol akár a Gázai övezet egészének katonai elfoglalásáról is dönthetnek. A jelenleg ellenzéki, volt miniszterelnök, Ehud Barak egyenesen „megtévesztésen alapuló háborúról” beszélt, amelynek szerinte nem a biztonsághoz vagy a túszok kiszabadításához van köze, hanem Netanjahu politikai túléléséről szól.
A miniszterelnök korrupciós pere ugyanis – mondta – felgyorsulhat, ha véget ér a háború. Ide tartozik, hogy az izraeli kormány megpróbálta meneszteni a Netanjahu korrupciós ügyével foglalkozó főügyészt, de az Izraeli Legfelsőbb Bíróság egyelőre blokkolta a döntést.
Közben a gázai áldozatok száma – a Hamász által irányított egészségügyi hatóságok szerint – meghaladja a 60 ezret.
Hétfőn további 40 civil vesztette életét izraeli támadásokban – közülük tízen segélyért álltak sorba.
További öt ember éhen halt – állítják helyi források.
Több ország a levegőből próbál segélyt ledobni Gázába, de az ENSZ szerint ez kevés és veszélyes megoldás – a teherautós szállítás lenne hatékonyabb. A segélyek elosztását koordináló izraeli szervezet, a COGAT adatai szerint a múlt héten 1200 kamionnyi, azaz 23 ezer tonna segély érkezett be a térségbe, ám ezek nagy része még nem jutott el a rászorulókhoz.
A helyi és ENSZ-szervek szerint naponta 600 teherautóra lenne szükség – épp annyira, mint amennyit Izrael a háború előtt még beengedett.