Légi káosz alakult ki szerda délután Nagy-Britanniában, miután a Nemzeti Légiforgalmi Szolgálat (NATS) állítólagos radar-üzemzavara miatt teljesen lezárták a brit légteret. A problémát ugyan egy órán belül orvosolták, de több száz járat késett, változtatott irányt vagy törölték, és ágazati szakértők szerint a fennakadások még napokig elhúzódhatnak.
A hibát követően többek közt Heathrow, Gatwick, Stansted, Birmingham és Cardiff repülőterein állt le a forgalom. A rendszerleállás idején a légiirányítók nem tudták fogadni az újonnan belépő járatokat, így az érkező gépeket európai városokba – például Amszterdamba, Párizsba és Brüsszelbe – irányították át. Edinburgh-ban negyven francia turista rekedt a reptéren, míg a portugáliai Faróban vizet osztottak a hőségben várakozó utasoknak.
Heidi Alexander brit közlekedési miniszter szerint tartós fennakadásokra kell számítani, és a járataikról érdeklődőket arra kérte, hogy közvetlenül a repterekhez forduljanak. A szakértők szerint a nyári csúcsforgalom miatt különösen nehéz lesz visszatérni a normális menetrendhez. Több légitársaság – így a Virgin Atlantic és a British Airways is – bocsánatot kért az utasoktól, de felhívták a figyelmet arra is, hogy
valószínűleg senkinek nem jár kártérítés, mivel a hibát nem ők okozták.
A történtek után a Ryanair vezérkara a NATS elnökének, Martin Rolfe-nak az azonnali távozását követelte, mert indoklásuk szerint a Nemzeti Légiforgalmi Szolgálat semmit sem tanult a 2023-as hasonló leállásból. Akkor egy egyetlen, hibásan bevitt útvonal miatt súlyos rendszerhiba lépett fel, és a légiirányítóknak manuálisan kellett feldolgozniuk a repülési adatokat, ami hatalmas késésekhez vezetett. Az incidens több mint 700 ezer utast érintett, és több napon át tartottak a fennakadások. Ezek után felhívások hangzottak el a NATS rendszereinek és vezetői struktúrájának átgondolására.
A szerdai eset után kormányzati vizsgálatot sürgetett a brit Liberális Demokraták vezetője, aki szerint azt sem lehet teljesen kizárni, hogy külföldi kibertámadás történhetett. Annak ellenére, hogy az incidens néhány nappal követi azt, hogy Ukrajna-párti hackerek térdre kényszerítették az orosz Aeroflot légitársaság rendszereit, brit szakértők egyelőre kizárták a külföldi szabotázs lehetőségét.
Bár a rendszer működése azóta helyreállt, az eset újra rávilágított arra, mennyire sérülékeny az európai légiközlekedés egyik legfontosabb csomópontja, különösen akkor, amikor a nyári szabadságolások idején felpörög az utazási kedv.
(A nyitóképen: a londoni Heathrow-i repülőtér 2025. július 30-án, miután a Nemzeti Légiforgalmi Szolgálat radar-üzemzavara miatt teljesen lezárták a brit légteret.)