Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Észtország keresztbe tett a Moszkvába tartó Robert Ficónak

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2025. május 8. 08:49
A szlovák kormányfő csütörtökön a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre utazik az orosz fővárosba, és moszkvai látogatásának meghiúsítására tett kísérletnek nevezte az észtek lépését.

A Kreml kedden megerősítette, hogy Robert Fico május 9-én moszkvai látogatása során Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozik, akivel kétoldalú megbeszélést folytat. Ezt követően Hszi Csin-ping kínai, illetve Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnökkel, valamint Vietnám első számú vezetőjével is tárgyal. Az ukrajnai háború befejezésének lehetőségéről is egyeztetni kíván a szlovák miniszterelnök.

Észtország csütörtökön bejelentette: nem engedi átrepülni a légterén az orosz fővárosba tartó szlovák kormánygépet. „Ez megzavarja és megnehezíti a programunkat, mivel már nem tudjuk tartani a csütörtök estére, május 8-ra Moszkvában megbeszélt időpontokat” – mondta Robert Fico, aki hozzátette:

mindez szándékos kísérlet annak meghiúsítására, hogy elutazhasson Moszkvába.

Nemcsak külföldön, hanem Szlovákiában is nagy megütközést váltott ki Robert Fico útja. Egyes miniszterek sem helyeslik a látogatást, mivel az ronthatja Szlovákia külföldi megítélését. Samuel Migal beruházási tárcavezető kijelentette: a jelenlegi helyzetben ő nem venne részt a moszkvai ünnepségeken, ezt biztonsági szempontból is helytelennek tartja.

Peter Kmec uniós helyreállítási tervért felelős miniszterelnök-helyettes pedig úgy véli, Szlovákiában is van elegendő emlékhely, ahol méltón meg lehet emlékezni a Vörös Hadsereg Szlovákia felszabadítása során elesett több ezer katonájáról.

Michal Šimečka, az ellenzéki Progresszív Szlovákia vezetője a moszkvai látogatást a szlovák külpolitika egyik legsötétebb pillanatának nevezte. Szerinte éppen most, amikor egységes Európára és szoros szövetségekre van szükség, Robert Fico ezt a középső ujját mutatva semmibe veszi. Egyedüli EU-s vezetőként megy el Moszkvába, hogy „meghajoljon egy diktátor és háborús bűnös előtt”. František Mikloško, a szintén ellenzéki Kereszténydemokrata mozgalom képviselője úgy véli, az a kijelentés, hogy Moszkvában a békéről tárgyalnak majd, csupán „kommunista propaganda”. Szerinte Vlagyimir Putyin világosan kijelentette, hogy nem hajlandó engedni, és addig nem fejezi be a háborút, amíg követelései nem teljesülnek.

Mária Kolíková, a SaS képviselője azt mondta: „a fasizmus feletti győzelmet nem lehet egy fasisztával együtt ünnepelni”. Véleménye szerint a jelenlegi Oroszország, élén Vlagyimir Putyinnal, ugyanazt képviseli, mint egykor a hitleri Németország.

„Ha Robert Fico valóban szuverén miniszterelnök lenne, nem utazna Oroszországba, hanem azt hangsúlyozná, hogy Szlovákia szilárd tagja az EU-nak és a NATO-nak”

– fogalmazott a liberális politikus.

Robert Kaliňák védelmi miniszter mindenkit felszólított, hogy ne csináljon politikai ügyet a moszkvai útból. Hangsúlyozta, hogy a kormányzó Smer párt különválasztja a mostani helyzetet és a múltat, és a kormányfő azért megy Moszkvába, hogy azok emléke előtt tisztelegjen, akik az életüket adták a szabadságért.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Észtország nem engedi, hogy Robert Fico gépe átrepüljön a légterén
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást