Nyitókép: Galina Zhigalova/Getty Images

Gyerekvállalás a fejlett világban: mindenkit sújt a krónikus csecsemőhiány

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2024. június 2. 10:15
A világ látszólag ideológiailag szembenálló részein hasonló problémával küzdenek a politikai vezetők: hogyan vegyék rá a gyerekvállalásra a nőket? Az utóbbi időben Franciaország és Kína is hazafias jelszavakkal próbálja motiválni a párokat. Különböző statisztikák azt sugallják, hogy a fiatalabb és alacsonyabb keresetű nők reagálnak a legjobban az ösztönzőkre, de vannak hátulütők is.

Hiánytól szenved a világ, csecsemőhiánytól. A fejlett országok közül egyedül Izrael az, ahol elég gyerek születik ahhoz, hogy megállítsák a lakosság fogyatkozását. Máshol – például az Egyesült Államokban, Norvégiában, Franciaországban 2010-2015, Dél-Koreában már az 1990-es évek óta elkezdett radikálisan csökkenni a születési ráta – írja a témáról szóló cikkében az Economist magazin. Utóbbi országban, akkor még átlagban 1,7 gyermeket szült egy ottani nő. Mostanra az átlag már csak 0,7.

2006 óta az ország évente a GDP egy százalékát költi a gyerekvállalás bátorítására (eddig összesen 270 milliárd dollárt). A politikák közé tartozik a kismamáknak nyújtott ellátás, a szülőknek adott adókedvezmény és még az állami pénzből támogatott randevúzás is.

Európában sokáig Franciaország volt a kontinens egyik demográfiai sikersztorija, de most már Emmanuel Macron francia elnök is kongatja a vészharangot. És mivel ezt suta retorikával adja elő, nem mindenki hallja meg az üzenetet, csak a szavait.

Macron például januárban azt mondta, hogy Franciaországnak „demográfiai újrafegyverkezésre” van szüksége. Majd kifejtette, hogy „egy nemzet ereje abban van, hogy mennyire képes dinamikus születési rátát produkálni”.

Az is elhangzott a szájából, hogy „Franciaország Franciaország tudjon maradni”, amit a bírálók egy része rasszistának nevezett, mivel ezt össze lehet kötni az európai jobboldal egy részénél népszerű, amúgy francia eredetű „nagy lakosságcsere” elmélettel, amely szerint a fogyatkozó európaiakat a kormányok máshonnan érkezett bevándorlókkal pótolják. Macron ezt akarja ellensúlyozni a gyerekvállalási kedv hazafias érzelmekre apelláló fokozásával, amivel reményei szerint kifogja a szelet radikálisabb ellenfelei, Marine Le Pen és Eric Zemmour vitorlájából. Balról érkező bírálói azonban egy kalap alá veszik riválisaival. A januárban meghirdetett macroni politika része a termékenységi tesztek biztosítása és a gyes.

A hatalomba való visszatérésre hajtó Donald Trump „bébibónuszt ígér az új bébiboom” résztvevőinek.

A sokáig a születési rátát (és a nemek közti arányt) az egy gyermek politikával felborító Kína szintén gyermekgondozási segélyekkel és adókedvezményekkel akarja rábírni a szülőket, hogy vállaljanak három gyermeket. Hszi Csin-ping elnök is patrióta szólamokkal próbálja még inkább motiválni a nőket: az ország érdekében „legyenek jó feleségek és anyák”.

Nagy kérdés: van-e hatása az ilyen politikáknak?

Az Economist cikke szerint a jelenlegi európai ösztönzők a dolgozó és középosztálybeli anyáknak előnyösek. Ezek a családi pótlékok és a jövedelemadó kedvezmények.

Szingapúrban a szülők nagy összegű készpénzjuttatást kapnak, de csak lakásvásárlási önrészhez, és mivel a lakások a szegényebbek számára amúgy is elérhetetlenek, ők kimaradnak.

Norvégiában az anyák egy évet tölthetnek otthon, úgy hogy megkapják az államtól a terhesség előtti fizetésüket, továbbá nagy segítséget kapnak a gyermekfelügyeletben.

Az Economist grafikonja szerint a 2021-es, a családi támogatásokra fordított, GDP-arányos költekezési listán a negyedik Magyarország, a maga körülbelül 2,4 százalékos kiadásaival.

A listavezető Svédország, amely a GDP közel 3,5 százalékát fordítja ilyen célokra, második a hasonló arányt felmutató Dánia és harmadik a körülbelül 2,9 százalékot költő Franciaország.

Párizs, más kiadásokat is figyelembe véve a 2000-es évek eleje óta valójában a GDP 3,5-4 százalékát fordítja a demográfiai helyzet javítására, amivel az első helyen áll az OECD-országok között. 2022 azonban a II. világháború utáni évek „legterméketlenebb” éve volt.

Hasonlóan ahhoz, ami Franciaországban történik, Dél-Korea esetében sem tudta bizonyítani egyetlen kutatás sem, hogy a gyerekvállalásra költött pénzek meghoznák a gyümölcsüket.

A kutatók ugyanakkor szerényebb, de kitartó eredményeket fedeztek fel a skandináv országok gyakorlatában, ahol a fő hangsúly a gyesen és a jelentős gyermekgondozási támogatásokon van. Még náluk is arra jutottak azonban, hogy a bőséges támogatást egy idő után megszokják a szülők, és később már csak ezek növelésével lehet motiválni őket.

A statisztikusok további érdekes jelenségeket fedeztek fel, amelyek azt bizonyítják, hogy a gyerekvállalási kedv ösztönzése távolról sem egzakt tudomány:

  • az OECD-ben a szülési szabadság kiterjesztése nyomán a nők később vállalnak gyereket és kevesebb gyerekük születik
  • a heteroszexuális pároknál, ha az apa megy szülői szabadságra, akkor kevésbé valószínű a második gyerek

Viszont, a kutatók szerint az jobban működik, ha a fiatal szülők megkapják a támogatást, és maguk dönthetik el, hogy mire költsék. Egy brit kutatás szerint a francia jövedelemadó-kedvezmények növelhetik a nők átlagos gyerekeinek a számát, egy izraeli kutatás szerint pedig az ottani havi támogatásoknak lehet hasonló hatásuk.

A kutatók azonban megjegyzik, hogy még az ilyen – kifejezetten drága – támogatásoknak is szerény a hozadéka (mivel sok pénz jut olyan szülőkhöz, akik amúgy is vállaltak volna gyereket).

Mit mondanak minderre a nők?

Mint az Economist megjegyzi, nem olyan egyszerű a gyerekvállalási kedv ösztönzése, mit ahogy azt az 1960-as években elképzelte Gary Becker Nobel-díjas közgazdász: a gyerekek „árucikkek” és a családok akkor „vesznek többet belőlük”, ha van rá pénzük.

A helyzet az, hogy a fejlett világban az elmúlt ötven évben a fiatal nők szülnek kevesebb gyereket (az Egyesült Államokban a 30 évnél idősebb nők körében magas a szülési arány).

További kényes téma: a fiatal amerikai nők körében a tizenévesek (részben nem tervezett) terhességének visszaszorítása miatt estek vissza leginkább a szülések (pedig ez világszerte több kormány célja, mivel a tinikorú anyák jobbára a szegényebb rétegekből kerülnek ki, akikre több szociális segélyt kell költeni).

Kutatások szerint arra sincs bizonyíték, hogy a középosztálybeli nők több gyereket akarnának.

Az Economist szerint az ilyen nők motiválása valószínűleg sikertelen lesz. Ők nagyobb önbizalommal tudják tervezni a jövőjüket, mint kevésbé jómódú kortársaik. Az ő terveikben először az egyetemi tanulmányok, a munkahely, a házasság szerepel, ami arra utal, hogy kevésbé reagálnak a pénzügyi ösztönzőkre.

A magazin megjegyzi azt is, hogy a legtöbb politika jóval nehezebb dolgot akar megvalósítani, mint a korábbi születési ráta feltámasztását:

rávenni a nőket, hogy több gyereket akarjanak, mint amennyit valójában szeretnének.

Közben viszont kevesebb pénzt ígérnek erre, mint amennyit a nők életük során megkeresnének. Ezért a politikaformálók „optimális célpontjai” a fiatalabb, munkásosztálybeli nők. Erre hegyeztek ki néhány kínai, orosz és magyar politikát – írja az Economist, amelyek a 25-30 évnél fiatalabb anyukákat jutalmazzák készpénzzel vagy adómentességgel.

Figyelemre méltó módon a Közép-Európai Egyetem (CEU) kutatói szerint „a két magyar politika miatt Orbán Viktor szüléseket növelő kampánya további szüléseket eredményezett". Az Economist hozzáteszi: ahol a nők fiatalon kezdenek szülni, általában több gyereket vállalnak.

Azt, hogy a pénzügyi helyzet jobban befolyásolja a szerényebb sorban élő nőket, alátámasztja, hogy az ő körükben estek vissza jelentősen a szülések a 2007–2009-es pénzügyi válság idején és például Izraelben a családi pótlék az alacsonyabb jövedelmű nők szülési rátáját emelte meg.

Az "anyasági bírság"

Laetitia Vitaud, aki magát úgy írja le, hogy „feminista nézőpontból ír és beszél a munka világáról”, egyik írásában „anyasági bírságot” emleget. Szerinte a témában vitázók figyelmen kívül hagynak olyan fontos dolgokat, mint

  • a gyermekgondozási és egészségügyi infrastruktúra állapota
  • a lakhatás
  • az iskolák állapota
  • a munkahelyi egyenlőtlenség (amit az anyákat sújtó rendszerszintű hátrányokként és előítéletekként ír le, például alacsonyabb fizetés vagy előrelépési lehetőség)
  • az, hogy akarnak-e a nők „ágyútölteléket” szülni a háborúk idejére

Mint megemlíti, Kínában a nők azért nem lehetnek vevők az elnök felhívásaira, mert az egy gyermek politika idején kevesebb lány született, mint fiú. Ők mára magasabban iskolázottak és jobb karrierrel rendelkeznek. Ennek nyomán jobban óvják a társadalmi státuszukat és jobb a tárgyalási pozíciójuk, amikor partnert választanak.

Szerinte „hazafiasságból senki sem vállal gyereket”.

Jó, de akkor szerinte mi segíti gyereket vállalni a dolgozó nőket? Hasonlóan az Economist-cikkben taglaltakhoz ő is a gyermekgondozási és egészségügyi infrastruktúra, az iskolák fejlesztése és az adókedvezmények szükségességét emlegeti. És szerinte minden dolgozónál csökkenteni kell a munkaidőt.

Vitaud nézetei utalnak arra kérdésre, amiben a demokráciák ellentmondásba kerülhetnek önmagukkal:

több gyerekre van szükségük, de nem akarják visszavetni a nők felemelkedését.

Kutatók ugyanis kimutatták: egy nő számára minden szülés nélkül eltöltött év növeli az életében várható jövedelmét. Ha egy amerikai nő a harmincas évei közepén szüli meg első gyerekét, akkor több, mint kétszer annyit fog keresni, mint az, aki 22 évesen lesz anya. A tinikorban anyává lett nők nagyon valószínűséggel betegszenek meg és a gyerekük nagyobb valószínűséggel bukik ki az iskolából és nagyobb valószínűséggel nőnek fel egyszülős háztartásban.

oecd demográfia születések száma születésszabályozás gyerekvállalás