Nyitókép: Magyar Szövetség/Facebook

Egy mandátumot szerezhet az EP-választáson a Magyar Szövetség

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2024. április 25. 21:50
Ha áprilisban tartották volna az európai parlamenti választást Szlovákiában, akkor azt az ellenzéki Progresszív Szlovákia nyerte volna a szavazatok 27 százalékával. A hármas kormánykoalíció két pártja, a Smer és a Hlas 15, illetve 14 százalékot ért volna el – derült ki a legfrissebb közvélemény-kutatás eredményeiből. A felmérés szerint a Magyar Szövetségnek is sikerülne egy képviselőt kijuttatnia Brüsszelbe.

Az április 9. és 16. között ezer ember bevonásával készült felmérést az AKO ügynökség készítette. Szlovákia összesen 15 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe, s az eredmény alapján ebből ötöt a legerősebb ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia adna. Michal Šimečka pártelnök a párt választási listájának bemutatásakor úgy fogalmazott, céljuk, hogy megmutassák, Szlovákia a Nyugathoz tartozik, és elérjék, hogy ne az unióellenes, oroszbarát erők nyerjenek. A Progresszív Szlovákia listavezetője a magyar Ódor Lajos, aki Robert Fico negyedik kormányának megalakulása előtt közel fél éven át volt Szlovákia szakértői kormányának miniszterelnöke. „Szlovákiának Európa-pártinak kell maradnia, ezért szeretnénk megnyerni ezt a választást” – jelentette ki Ódor Lajos.

Michal Šimečka pártelnök hozzátette, az EP-választás az utolsó lehetőség Robert Fico pártja, a Smer idei legyőzésére. Bírálta a miniszterelnököt és a kormányt, mert szerinte kifelé tolja az országot az Európai Unióból, és az uniós támogatások leállításának veszélyére, valamint az ország gazdasági helyzetére figyelmeztetett.

A Smer az AKO ügynökség felmérése szerint 15 százalékon áll, ami azt jelenti, hogy a második helyet szerezné meg az induló 24 párt és egy koalíció közül. Ezzel az eredménnyel 3 képviselői mandátumot szerezne, akárcsak koalíciós partnere, a Hlas, amely a szavazatok 14 százalékát tudhatja jelenleg magáénak. A negyedik helyen végző Republika párt a felmérés szerint 7,5 százalékos eredményt érne el, majd a Kereszténydemokrata mozgalom következik 6,7 százalékkal, utánuk pedig a liberális Szabadság és Szolidaritás 6,5 százalékkal. Ők egy-egy mandátumot szereznének a 720 fős brüsszeli testületben, akárcsak a Magyar Szövetség, amely a szlovákiai pártok közül szintén átlépné a küszöböt jelentő 5 százalékot.

A közvéleménykutató-ügynökségek a Magyar Szövetségnek a tavaly szeptember végi országos parlamenti választás óta emelkedő tendenciát mérnek. A Magyar Szövetség egyedüli magyar pártként maradt versenyben. Öt éve néhány száz szavazó hiányzott a mandátumszerzéshez, ezért most is minden szavazatra szüksége lesz a sikerhez. Ha a párt ismét elbukik, tovább erősödhetnek az önálló etnikai érdekképviselet értelmetlenségét sugalló hangok.

Szlovákia az előző EP-választásokon rendre a legrosszabbul teljesítő országok közé tartozott, tíz éve mindössze a lakosság 13 százaléka ment el választani. Az Eurobarometer szerint idén azonban nem lesz sereghajtó a választási részvétel terén. Szlovákiában június 8-án lesz az európai parlamenti választás, melynek lebonyolítása a belügyminisztérium adatai szerint csaknem 14 millió euróba kerül.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egy mandátumot szerezhet az EP-választáson a Magyar Szövetség
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást