Nyitókép: MTI/EPA/Tolga Akmen

Igazi kapitalista fegyvert húzott elő a brit kormány a bevándorlókkal szemben

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2023. december 11. 21:03
A bevándorlás ellen fellépő brit kormány drámai mértékben megemeli azt a minimálisan szükséges fizetést, aminek megléte nélkül nagy-britanniai munkavállalók – és állampolgárok – nem tudnak vízumot szerezni házastársuknak. Mindez családokat szakíthat szét.

A pártja jobbszárnya által nyomás alatt tartott Rishi Sunak kormányfő beadta a derekát: jelentősen szigorítja a feltételeket, ami alapján a brit földön dolgozók, tanulók, sőt, maguk a brit állampolgárok is behozhatják az országba családtagjukat.

Korábban évi 26 ezer fontos fizetést kellett felmutatni, hogy elbírálják a partner vízumkérelmét, az új küszöb már 38 700 font. Aminek nyomán azonnal elhangzott: „ezt csak a gazdagok tudják megcsinálni”. A briteknél sok a vegyes házasság, és minden 25. házastársi és élettársi kapcsolatban az egyik partner helyi, a másik európai uniós születésű. Idén szeptemberig 65 ezer partner kapott családi vízumot és csatlakozott brit társához.

A 38 700 fontos éves fizetés már a 35 ezer fontos brit átlagos szint fölött van,

ami azt jelenti, hogy sok vidéki körzetben ennél jóval kevesebbet keresnek az emberek. A britek és a brit munkavállalók fele máris kiesik emiatt az érintetti körből. A 22-29 éves korcsoportban pedig – sok tartós kapcsolat ekkor alakul ki – az átlagfizetés 8-10 ezer fonttal alacsonyabb, mint a küszöb – írja a Conversation című tudományos portál.

A szigorítás több ezer családot szakíthat szét. Egy angol nő a héten zokogva mesélte a BBC rádióban: épphogy megkapott egy állást, amivel meghaladta a korábbi limitet. Így két gyermeke apja, brazil állampolgárságú férje négy év után csatlakozhatott volna a családhoz. Az álmuk azonban azonnal szertefoszlott, mert már jóval többet kell keresni, hogy együtt lehessen a család.

A brit hatóságok nem jelezték, mi történik azokkal, akik már beléptek az országba és 2,5 év után meg kell újítani a vízumukat. Őket is kiebrudalhatják, miközben brit partnerükkel együtt már valószínűleg sok pénzt pumpáltak a gazdaságba? Annyit viszont tudni:

a külföldi családtag utáni borsos, évi 600 font körüli egészségügyi hozzájárulást 1000 font körüli összegre emelik.

Mint kutatók megjegyzik: a 2012-es, korábbi szigorítás 15 ezer gyereket érintett, azaz ennyien nem élhettek együtt az egyik szülőjükkel. De nem csak a küszöb emelése barátságtalan lépés: az úgynevezett szponzornak minimum hat hónapja kell rendelkeznie a megkövetelt fizetéssel, más esetben hónapokat kell várni a családi vízumigény benyújtására.

A gyakorlat még a Lordok házának sem tetszett, amely az idén megjegyezte: „a családegyesítési követelmények szembe mennek a kormánynak a családi élet védelme iránti elkötelezettségével”.

Rishi Sunak kormánya azt állítja: az új szabállyal

csak azt akarják biztosítani, hogy olyanok hozzák be a hozzátartozójukat, akik gondoskodni tudnak róluk.

A kormány illetékes tanácsadószerve azonban megjegyezte: tőlük erről nem kértek szakvéleményt. A Conversation megemlíti egy brit nő esetét: férjével és lányukkal külföldön éltek, de az ottani politikai instabilitás miatt Nagy-Britanniába akartak költözni. A fizetési minimum limit miatt csak a nő és a gyerek jött. Az anyának egyfelől az elszakadás által traumatizált lányával kéne időt töltenie, de közben túlórázik, hogy meglegyen az előírt fizetése, hogy a férje követhesse. Az új szabályok, úgy tűnik, szertefoszlatják ezt a reményt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Brit szigorítás: családegyesítés helyett szakítás?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást