Nyitókép: Pixabay

Csalással vádolta meg a tanár a diákokat – a ChatGPT csak adta alá a lovat

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2023. május 28. 15:31
Az utóbbi időben egyre több figyelmeztetés hangzik el a mesterséges intelligencia támasztotta veszélyekről. Most erre szolgáltatott újabb példát egy amerikai egyetemi oktató – igaz, azzal, hogy lejáratta magát, miközben megvádolta a diákjait.

Aki még nem vette volna észre: a technológiába vetett vak hit emberi kapcsolatokat tehet tönkre. Bizalmatlan felhasználók tömege gondolt már arra, hogy letiltották vagy ignorálják őket, ha nem jelent meg a WhatsAppon az üzenet továbbítását jelző két pálcika. Most pedig az emberi civilizáció legújabb ellenségeinek kikiáltott, mesterséges intelligenciát használó csevegőprogramok ugrasztottak egymásnak hús-vér embereket.

A texasi A&M Egyetemen meg akarták tagadni a diplomázás lehetőségét végzős diákoktól, mert az egyik oktató azt a választ kapta a ChatGPT nevű programtól, hogy valójában „ő” írta az utolsó esszéjüket. Jared Mumm, az intézmény mezőgazdasági témákról előadó tanára (egyben rodeóoktatója) – minden bizonnyal a korral haladva – be akarta bizonyítani, hogy nem idegen tőle a csúcstechnológia, és azt is, hogy az ő eszén nem lehet túljárni.

Mumm valószínűleg sokat olvasott olyasmikről, hogy már szinte az összes iskolás ChatGPT-vel íratja meg a házi feladatot, hogy több idejük maradjon a TikTok-ozásra és a videojátékra. Így hát fogta a sokat emlegetett MI-programot, hogy ellenőrizze: csalnak-e a diákjai.

Bár a plágium és a másolás kiszűrésére már évek óta léteznek bevált programok és újabb, már mesterséges intelligenciára épülők is, Mumm a ChatGPT-n futtatta át az összes diák esszéjét, amit a program azzal hálált meg, hogy közölte:

ő írta mindegyiket.

A tanár ezek után megírta a diákoknak, hogy kétszer is „ellenőrizte” így a munkájukat, ezért 1-est kapnak... de felajánlotta, hogy írjanak egy másik dolgozatot, hogy megkaphassák a diplomájukat. Mindezt megfűszerezte egy apró bakival – amire a technológiában jártasabb fiatalabb nemzedék tagjai ziccerként csaptak le – Chat G-T-P-nek nevezte a Chat GPT-t.

A baj az, hogy ezt a programot nem arra tervezték, hogy felismerje a mesterséges intelligencia által alkotott szövegeket (hiszen a még születése előtt publikált szövegekből tanították). Mumm pedig arról talán nem olvasott, hogy

a ChatGPT néha durván félrevezető szövegeket produkál.

Az eset miatt az egyik plágiummal vádolt diák vőlegénye annyira bedühödött, hogy kiposztolta a dolgot az egyik közösségi médiumra, így az is napvilágra került, hogy a diákok az általuk írt Google-dokumentumok időbélyegzős változatainak benyújtásával próbálták bizonyítani ártatlanságukat.

Ezek után egy felhasználó vitte be a „gyomrost”: átfuttatta a ChatGPT-n Mumm egyetemi diplomamunkája egy részét, amire a program azt mondta, hogy mesterséges intelligencia írta. Sőt, a diákoknak írt levél szerzőjének is saját magát állította be. Az egyetem most vizsgálatot folytat, és néhány diákot már felmentett a plágiumvád alól.

A minden bizonnyal pironkodó tanár közben nem válaszol a média megkereséseire.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csalással vádolta meg a tanár a diákokat – a ChatGPT csak adta alá a lovat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást