Nyitókép: Danylo Pavlov/The Washington Post/Getty Images

Kárpátalját is meggyötörte a háború - így élték meg az elmúlt hónapokat egy magyar családnál

Infostart / InfoRádió - Simon Rita
2023. február 24. 14:13
Egy éve szenved az ukrajnai lakosság és köztük a kárpátaljai magyarság is az orosz-ukrán háborútól. A számtalan áldozat között legalább tizenkét magyar származású katona is életét vesztette már a fronton. A kárpátaljai hétköznapokról Baranyi Gyula beszélt az InfoRádiónak.

"Az elmúlt egy évben az volt a legnehezebb, ami mindenkinek: az áramnélküliség. Ez megnehezítette az életünket, alkalmazkodni kellett. Most meg már azt is megszoktuk" – mondta el az InfoRádiónak a határ menti Haranglábon élő Baranyi Gyula.

Most már több mint egy hete van áram, de a fűtés biztosítása miatt generátort is vettek, ami pénzügyi terhet jelentett. Akkumulátorokat is kellett venni, oda kellett figyelni ezek töltésére is, tehát ez plusz munkát jelentett a kisgyermekes háztartásnak.

A háborús év a mezőgazdasággal is foglalkozó Baranyi Gyula szerint veszteséges volt a termelés szempontjából, mert nagy szárazság volt. A gépparkot viszont frissítették, és földet is tudtak vásárolni, mivel sok termelő elment az országból.

A háború első hónapjaiban menekülteknek segítettek, Baranyi Gyula a faluban létrejött polgárőrségben is szolgált. Az ügyelet augusztusig tartott, utána az addig az iskolában elszállásolt menekültek elmentek Bátyúba, ahol lakást adtak nekik. Sokan vissza is mentek oda, ahonnan jöttek.

A polgárőrség most már nem működik, de a nyugalom azért visszajött a környékre és a faluba is.

Korábban idegesek voltak az emberek, örültek a polgárőrségnek, de most most már nincs erre igény és sok lakó haza is tért, van, aki vigyázzon a házakra.

Baranyi Gyula tanárként felmentést kapott a katonai szolgálat alól, de ismerősei között leginkább ukránok harcolnak a fronton. Két magyar ismerőse ment el önkéntesen. Egy ukrán önkéntes katona azt mondta, végig a fronton marad, és nem fog eljönni onnan.

Eközben egyre több olyan videót terjed az interneten, amelyen az látszik, hogy buszállomásokon, szupermarketekben osztogatják a behívókat, de olyat is hallani, hogy valakit az utcán a bicikliről szállítanak le és visznek azonnal a Hadkiegészítő Parancsnokságra. Baranyi Gyula szerint

lehetséges, hogy erőszakkal behurcolják az ukránokat, de az ismerősei közül senkit sem soroztak be így, és mindenki csak beszél erről, de maga nem látta.

"Amíg nem látom, nem fogok ennek hinni" – jegyezte meg.

Hozzátette, hogy nem bánta meg, hogy nem ment külföldre a családjával, sőt, egy év után biztosabb abban, hogy jól döntött; semmiképp nem hagyná el, amit már eddig felépített.

Baranyi Gyula presbiterként is jelen van a közösség életében. Az itt maradottak és a külföldre menekülők közt van egy kis ellenszenv: sokan hibáztatják, akik elmentek, utóbbiak pedig szeretnék, ha bebizonyosodna, hogy ők tették jól. Az egyház ezt igyekszik megbékíteni.

"A legnagyobb félelmem, hogy tovább terjed a háború, és még sokáig fog tartani" – zárta gondolatait.

(A nyitóképen: ukrán katonákat szolgál ki egy magyar árus Gat településen, kárpátaljai Beregszász közelében 2022. november 2-án)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Baranyi Gyula Kárpátaljáról: a legnagyobb félelmem, hogy tovább tart a háború
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást