Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Gyakorlatilag általános sztrájkot tartanak Nagy-Britanniában

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2023. február 1. 14:55
A vasutasok mellett a tanárok, közalkalmazottak, reptéri dolgozók és mások is letették a munkát egy összehangolt akcióban. A kormány viszont ellenáll a bérköveteléseknek.

A híradások arról szóltak, hogy kinyitnak a brit iskolák (csak épp a tanárok nagy része nem lesz bent) – mivel sztrájkba lépnek. Szakszervezetük közölte, hogy mától, azaz szerdától 15 ezer tanár, hét napon át nem dolgozik majd – bár a munkabeszüntetés egy-egy napos lesz.

Mellettük a vasutasok és a brit közalkalmazottak vesznek részt a 2011. óta legnagyobb sztrájkban, mivel Rishi Sunak kormánya továbbra is ellenáll a 10%-os infláció és a megélhetési válság kiváltotta bérköveteléseknek.

12 és félezer vasutas sztrájkja miatt egész vonalak állnak le, 70 ezer egyetemi oktató nem megy be dolgozni,

ahogy 100 ezer közalkalmazott sem. Utóbbiak sztrájkja kihat a kormányhivatalok, a felügyelőszervek, a múzeumok, a munkaközvetítő központok és a határbeléptető pontok munkájára – jegyezte meg a Financial Times.

A brit érdekképviseleteket összefogó szövetség, a TUC összehangolt akciót hirdetett, mert egy új törvény sztrájkok idejére kötelezővé teszi majd a kulcsfontosságú ágazatokban – köztük a közlekedésben, az egészségügyben és az oktatásban – a minimális szolgáltatást fenntartását. A szervezet számításai szerint az infláció körülbelül havi 90 ezer forintnak megfelelő összeggel károsítja meg az átlag közalkalmazottat az idén.

A kormány részéről semmi jel nem utal arra, hogy a bérek terén kialakult patthelyzetet feloldanák.

A 2022-23-as évre a brit tanárok minimum 5 százalékos béremelést kaptak. A szakszervezetek azonban infláció feletti emelést követelnek, hogy "korrigálják" a bérek reálértékének évek óta tartó csökkenését.

Eközben a kormány a határőrség alkalmazottainak 2 százalékos béremelést ajánlott, de a a szakszervezet 10 százalékos emelést követel. Steve Barclay brit egészségügyi miniszter kedden azt mondta, hogy a kormány "tárgyalásokat folytat a szakszervezeti kollégákkal" az egészségügyben kialakult vita megoldására. De a nővérek és mentősök korábbi sztrájkjai ellenére eddig nem engedett és helyette olyan, innovatívnak tartott technológiai megoldásokat lengetett be a terhelés csökkentésére, mint a „virtuális kórházi ágy” – amikor egy beteget otthonában, részben videohívás útján látnak el.

Sara Gorton, a Unison szakszervezet egészségügyi vezetője azt mondta, hogy

a kormány "pontosan semmit" nem tesz a patthelyzet megszüntetése érdekében.

Rishi Sunak szeretné, ha a közvélemény elhinné, hogy a kormány mindent megtesz a vita megoldása érdekében. Nem így van. Nincsenek bértárgyalások, és a miniszterelnöknek fel kell hagynia azzal, hogy megpróbálja becsapni a közvéleményt" - mondta. Maga Sunak a héten újra eljátszotta a kedves, a problémákra nyitott vezető szerepét, amikor ingre vetkőzve tartott beszédet egészségügyi dolgozók előtt. Ennek ellenére február 10-én jön az újabb mentős-sztrájk és ápolók és fizioterapeuták is csatlakoznak majd. Közben a brit mozdonyvezetőknek 8%-os béremelést ajánlottak, de ezt nem fogadják el – pedig egy ágazati szerv szerint ezzel jóval a brit átlagfizetés fölé emelkedne a bérük.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyakorlatilag általános sztrájktól nyög Nagy-Britannia SZVETNIK (Szvetnik Endre)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást