Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Politológus: az új cseh elnök egységbe ránthatja az országot

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2023. január 30. 16:55
Miloš Zeman leköszönő államfő úgy gondolta, hogy a hétvégi elnökválasztás a kormányról szóló népszavazás lesz, végül azonban Andrej Babišról szóló referendummá alakult. Elemzők szerint a hétvégén megválasztott új államfőnek, Petr Pavelnak nagy reményei lehetnek.

Miloš Zeman cseh köztársasági elnököt meglepte a hétvégi államfőválasztás eredménye, elsősorban Petr Pavel nagyarányú győzelme. A Frekvence 1 kereskedelmi rádiónak nyilatkozva elmondta, számolt vele, hogy Pavel megnyerheti a választást, de azzal nem, hogy a különbség ilyen magas, 16 százalékos lesz. Utódjának azt kívánta, hogy legyen jó elnöke Csehországnak.

Zeman elnök második mandátuma március elején lejár. „Kétszer nyertem meg az elnökválasztást. Egyebek mellett azért, mert soha nem tekintettem úgy a voksolásra, mint a személyemről szóló népszavazásra” – fogalmazott Miloš Zeman arra utalva, hogy szerinte Andrej Babiš a róla szóló referendummá alakította át a kampánya alatt a választást, és ezért alulmaradt. Azt ugyanakkor nem gondolja, hogy ezután le kéne írni Andrej Babišt. Zeman arra emlékeztetett, hogy 2003-ban a cseh parlament még nem őt választotta elnökké, de később módosították a hatályos alkotmányos előírást, és bevezették a közvetlen elnökválasztást, amely során 2013-ban már beköltözhetett a prágai várba.

A leköszönő elnök készen áll arra, hogy találkozzon utódjával, még akkor is, ha ő maga ellenfelére szavazott. Petr Pavelt arra szeretné emlékeztetni, hogy nem jó, ha megosztott az ország, és nem jó, ha rossz és jó táborokba tartozókra osztják az embereket.

Otto Eibl politológus szerint a választási kampány során Petr Pavel úgy mutatkozott, mint aki képes egyesíteni a polarizált társadalmat. Sikerült megszólítania a fiatalokat, akik változást akartak a politikai kultúrában. Azt mondta, nem nagyon lepődött meg az elnökválasztás eredményén, mert az első forduló után

  • Pavelnek kedveztek az erőviszonyok,
  • segítette őt az első körben sikertelen jelöltek támogatása, és
  • nem követett el jelentős hibákat.

„Épp ellenkezőleg, nagy támogatottságot élvezett a kampányban, megtöltötte a tereket, ami Babišnak nem sikerült” – fogalmazott a politológus. Úgy véli, Pavel nyugodt viselkedésével és természetes tekintélyt sugározva képes egyesíteni az embereket. Hozzátette,

talán még ellenfelei is hitelt adnak neki, miután megtudják, hogy elnökként nem rángatja háborúba az országot.

Az ukrajnai háború egyébként is központi témája volt a cseh elnökválasztási kampánynak. Nem véletlen, hogy Pavel már a megválasztása másnapján azt mondta, van értelme az Oroszország elleni szankcióknak, mert hatást gyakorolnak Moszkva lehetőségeire a háború folytatásához.

„Szükség van arra, hogy minden úton nyomást gyakoroljunk Oroszországra, hogy a konfliktus Ukrajna mint megtámadott ország sikerével végződjön” – szögezte le Petr Pavel, aki vasárnap délután már Volodimír Zelenszkijjel is beszélt telefonon. Az ukrán elnök gratulált Pavelnek a győzelemhez, megköszönte Csehország katonai támogatását, és meghívta hivatalbeli kollégáját Ukrajnába, aki megígérte, hogy tavasszal Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnökkel együtt ellátogat Kijevbe.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Petr Pavel egységbe ránthatja a cseheket
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást