Nyitókép: MTI/AP/Matt Dunham

Boris Johnson úgy látszik, megússza a covidbulis botrányt

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2022. május 23. 08:17
Boris Johnson már megint megúszta az úgynevezett „Partygate” ügyet. A londoni rendőrség ugyanis lezárta a nyomozást a karanténsértő bulik ügyében, bár az ügyben külön vizsgálódó hivatalnok a jövő héten saját jelentést is kiad.

„Nagyon hálás vagyok a Londoni Rendőrségnek a munkájukért. Most még meg kell várnunk Sue Gray jelentését, és akkor... drukkolok, hogy ez hamarosan megtörténjen” – így kommentálta a brit kormányfő hogy a hatóság több bírságot már nem oszt ki a kormány- és politikai hivatalokban tartott és a pandémia karanténszabályait sértő összejövetelek miatt.

Néhány ilyenen Johnson is részt vett, miközben az egyszerű polgárokat bírságokkal riogatták és nem engedték neki a kórházi és idősotthonokban tett látogatásokat... még a haldokló rokonok esetében sem.

A brit kormányhivatalnak öt hónapon át okozott fejfájást a Partygate.

A többszöri szabálysértések, illetve a leleplezésük kiprovokálta a brit közvélemény és a politikusok dühét -, majd a rendőrségi vizsgálatot. Azt, hogy most ez véget ért, Boris Johnson hatalmas megkönnyebbüléssel fogadja.

Lehet, hogy ő megkönnyebbült, sőt hálás is, de mások talán csak azért nem dühöngenek tovább, mert sokkolóbb események történnek a világban. Ugyanakkor bizarr, hogy a jogkövető Nagy-Britanniában az az épület, vagy hivatal kapta a legtöbb bírságot, a kormány centruma. A Londoni Rendőrség, a Metropolitan Police négy hónap alatt 126 büntetést osztott ki 8 karanténsértő esemény résztvevőinek. Köztük volt az elhíresült „hozz magadnak piát” néven emlegetett, garden party. Összesen 83 kormányilletékest, politikust és tanácsadót bírságoltak meg, 28 köztük visszaeső volt, aki 2-5 büntetést is kapott.

Nem csoda, hogy a brit közvélemény úgy látta, hogy az elitnek mindent szabad... és az ügyben az igazságot különböző hárításokkal csak fokozatosan elismerő Johnson a többszöri heves parlamenti összecsapások és pártja nagyágyúi távozást követelő bírálatai ellenére, a mai napig miniszterelnök.

A kormányfő ugyanakkor csak egy büntetőcédulát gyűjtött be a meglepetés születésnapi partiján való részvételéért. Vélekedések szerint azért, mert

a rendőrök a többi eseményen való részvételét a „munkavégzés részének” tartották, a Downing Street 10-et pedig otthonának.

Ez feldühítette jelenlévő beosztottjait, akik nem úszták meg a büntetést – írta az Independent.

Johnsonnak még a következő néhány napban kínos részleteket kell majd hallgatnia, amikor Sue Gray közhivatalnok kiadja saját nyomozása teljes eredményét. A brit sajtó arra számít, hogy lesújtó véleménnyel lesz a miniszterelnöki rezidencia kultúrájáról és viselkedéséről. Johnson azt mondta: a maga részéről nem fogja megakadályozni, hogy Gray megnevezze a szabálysértőket.

A botrány csúcsán már több konzervatív képviselő pedzegetni kezdte, hogy bizalmatlansági szavazást kér saját miniszterelnökével szemben, akire úgy tekintettek, hogy „ciki” a Konzervatív Pártnak. Sok képviselő azt mondta választókerületeiben, hogy akkor mondanak végső véleményt Johnsonról, amikor a rendőrség lezárja a vizsgálatot (ez most megtörtént) és Sue Gray kiadja a jelentését (ez pedig napok kérdése). A konzervatív honatyák és honanyák ezek ismeretében döntök el, hogy továbbra is miniszterelnökként akarják-e majd látni Johnsont. Viszont tény: ő megint túlélte és arra játszik, hogy a közvélemény elfelejti az ügyet és megbocsájt neki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Boris Johnson megkönnyebbült és hálás, hogy nem kap több bírságot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást