Nyitókép: BrasilNut1/Getty Images

Omikron-pánik: a briteken már nem segít a határzár

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2021. december 6. 19:41
Egy nap alatt több mint 50 százalékkal ugrottak meg Nagy-Britanniában a koronavírus omikron mutációja nyomán bekövetkező fertőzések. Az új variáns azért is aggodalmat keltett, mert a fertőzések több mint a felét duplán oltott személyeknél mutatták ki.

Miként a korábban rettegett delta, most az új típusú koronavírus omikron variáns is elkezdett gyorsan terjedni. Vasárnap Nagy-Britanniában kétszer annyi omikronfertőzést regisztráltak, mint egy nappal korábban – és a vasárnapi fertőzési szám már 246 volt.

A britek szombaton jelentettek be utazási szigorításokat a vírusvariáns terjedésének fékezésére – bár

szakértők szerint mindez már eső után köpönyeg.

A korábban üres piros országlistára – ahonnan érkezve kötelező költséges karanténszállóba kell vonulni – immár felkerült egy újabb afrikai állam, a gócpontnak számító Dél-Afrikától meglehetősen messze található Nigéria.

A londoni kormány felfüggesztette azt a könnyítést is, hogy a duplán oltottak számára nem volt a beutazás feltétele a negatív Covid-teszt. Ez keddtől immár a ki- és a beutazáshoz is szükséges.

A gyorsan terjedő B.1.1.529-nek is nevezett omikronon 30 mutációt fedeztek fel – kétszer annyit, mint a korábbi, szintén gyorsan fertőző delta variánson. Mindez azt jelentheti, hogy az emberekben jelenleg – betegség vagy oltás nyomán – létrejött antitestek nem semlegesítik kellőképpen az új variánst, és a mutáns vírus a védelmet kijátszva fertőzhet.

Kutatók és szakértők most azokat az eredményeket várják, amelyekből kiderül, hogy mennyire súlyos betegséget okoz ez az a variáns, és várható-e, hogy gyorsan megtelnek a kórházi osztályok miatta.

Mark Woolhouse, a brit kormány egyik tudományos tanácsadó testületének tagja szerint az utazási korlátozások „nem nagyon osztanak-szoroznak”, mivel a variáns már gyorsan terjed a közösségben.

Fontos az „importált” esetek izolálása, de szerinte már késő.

A britek egy másik vezető tudományos szakértője, Sir Jeremy Farrar – aki nemrég távozott a kormány tudományos tanácsadó testületéből, mert elégedetlen volt a pandémiaintézkedésekkel – azt mondta, hogy „elpazaroltuk” a járvány idején felhalmozott előnyt.

Az Observer című hétvégi lapnak arról beszélt, hogy a fejlett országok „nagyon saját magukkal voltak elfoglalva, és abban a hamis tévhitbe ringatták magukat, hogy már mögöttünk van a pandémia legrosszabb időszaka”. Farrar azt mondta: bizakodó, hogy a jelenlegi vakcinák bizonyosfajta védelmet nyújtanak az omikronnal szemben, de „minél tovább terjed a vírus a világ oltatlan közösségeiben, annál valószínűbb, hogy meg tudja kerülni a vakcináinkat és gyógyszereinket.

Ha ez bekövetkezik, akkor közel leszünk ahhoz, hogy a nulláról kezdjük.”

A szakember szerint mindez a politikusok vacillálásának és felelős döntéseik elmaradásának a következménye. „Gyönyörű beszédeket mondtak, meleg szavak hangzottak el, de nem voltak meg a tettek, hogy fair módon hozzá lehessen férni a pandémia lezárásában segítő” vakcinákhoz. Ezzel arra utalt, hogy a gazdag országok sokáig maguknál tartották a szérumokat, csak lassan jutott belőlük a fejlődő világba, amelynek átoltottsága messze elmarad a gazdag országokétól.

A vakcinák visszatartásáról és az emlékeztető oltások hasznáról szóló vitát közben tovább tüzeli majd az az adat, amely szerint a brit omikronfertőzöttek több, mint a fele duplán oltott személy.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Omikron-pánik: a briteken már nem segít a határzár
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást