Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kitörhet a brit–orosz oltásháború

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2021. október 14. 06:00
Oroszország dühösen visszautasította a brit vádat, hogy egy kém útján ellopta volna a brit AstraZeneca Covid-vakcina receptjét. Az állítás a The Sun című brit bulvárlapban jelent meg, és az alapja az, hogy az orosz és a brit vakcina is ugyanazt az adenovírus technológiát használja.

Személyesen egy orosz ügynök lopta el az AstraZeneca Covid-vakcina „tervrajzait”, majd az oroszok lemásolták és így hozták létre a Szputnyik V-t. "Erről konkrét bizonyítékaink vannak" – ezt állítják a The Sun című brit bulvárlapnak nyilatkozó brit biztonsági források.

Hasonló vádak már korábban is elhangzottak, például az időközben elhunyt James Brokenshire biztonsági államtitkár részéről, aki szerint „95 százalékos bizonyossággal állítható, hogy orosz állami hackerek vettek célba brit, amerikai és kanadai gyógyszercégeket”.

A Szputnyik V volt a világ első, hivatalosan bejelentett vakcinája. Egyes nyugati tudósok és politikusok azonban bizalmatlanul fogadták, mert Moszkva a szokásos protokollt kikerülve, még a végleges klinikai kísérleti eredmények megjelenése előtt hagyta jóvá – később azzal is megvádolták, hogy megbízhatatlan adatokat közölt a klinikai kísérletekről.

A tekintélyes brit orvosi szaklap, a Lancet azonban többször is – legutóbb egy szeptemberi, több, mint 400 ezer ember bevonásával végzett argentin kutatásban – megerősítette, hogy a szérum hatékony és biztonságos.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azzal válaszolt a vádakra, hogy a pár soros, odamondó vezércikkeiről híres The Sun „ismerten nagyon nem tudományos újság”.

A Szputnyikot népszerűsítő Orosz Közvetlen Befektetési Alap álhírnek és „ismeretlen forrásokon alapuló szemenszedett hazugságnak” nevezte az állítást és azt mondta: nincs is értelme a dolognak, mert a Szputnyik és az AstraZeneca „különböző platformokat” használnak.

A képet komplikálja a vakcinafejlesztéssel párhuzamos hol nyílt, hol kifinomult lépések, amelyekkel államinak tartott és nem állami szereplők egymás vakcináit próbálták lejáratni a közvélemény előtt. Oroszországnak például egy sor, a nyugati vakcinák ellen folytatott dezinformációs kampányt tulajdonítanak. Erre pedig gyakorlati, politikai válasz az, hogy a tudományos elismerés ellenére sem a WHO, sem a nyugati országok nem engedélyezték a Szputynik vakcinát,

megnehezítve a külföldi utazást például a vele beoltott magyar és más állampolgárok részére.

Az EU moszkvai nagykövete, Markus Ederer szerint Oroszország fékezi a folyamatot, mert többször elhalasztotta az Európai Gyógyszerügynökség felmérő vizitjét.

A vita újabb ironikus megnyilvánulásaként a Twitteren a riválisokat gyakran cikiző orosz befektetési alap most ezt írta: „a brit média és kormány ahelyett, hogy hamis híreket terjesztene, jobban tenné, ha védené az AstraZeneca vakcina hírnevét, mert ez egy biztonságos és hatékony vakcina, amelyet állandóan támadnak a versenytársak és a tényeket a kontextusból kiragadó média”.

A brit kormány közben a szokásos „addig hallgatunk, amíg el nem ül a por” taktikát választva azzal hárította, hogy úgy kommentálja a bulvárcikket: „hírszezési fronton nem kommentálunk”. „Nagyon komolyan vesszük az intellektuális vagyonról és a kibertámadásokról szóló vádakat és a múltban ezeket szóvá is tettük”.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
The Sun: "Az oroszok ellopták az AstraZeneca vakcinát"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást