Nyitókép: MTI/EPA/AAP/Ben McKay

Egy szóval megindokolták a legszigorúbb zárlatot Új-Zélandon

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2021. augusztus 18. 17:54
Egyetlen koronavírus delta-variánsa által okozott fertőzéses eset miatt országos zárlatot hirdettek Új-Zélandon. Jelek szerint az esetnek köze van a térségbeli szomszédnál, Ausztráliában kibontakozott hullámhoz.

Hat hónap után először találtak új koronavírus-fertőzöttet Új-Zélandon, és azonnal lecsapott a szigor. Jacinda Ardern kormánya országos lezárást hirdetett, annak is a legszigorúbb, négyes fokozatát, amikor bezárnak az iskolák, irodák és az összes, nem létfontosságú vállalkozás.

„Szeretném biztosítani Új-Zélandot, hogy kész tervünk volt egy ilyen helyzetre. A korai és kemény fellépés már máskor is sikeres volt” – nyilatkozta a kormányfő.

A fertőzéses esetet Aucklandban fedezték fel, a beteg, aki miatt most országos karantént vezettek be, egy 58-éves férfi, aki múlt csütörtök óta fertőző, és 23 helyszínen adhatta át a vírust.

Az országos lezárás ugyanakkor csak három, az aucklandi pedig 6 napig tart.

A helyiek a hír nyomán megrohamozták a szupermarketeket. A miniszterelnöknek feltették a kérdést. Miért kell a legszigorúbb lezárás? Amire egyetlen szóval felelt:

Ausztrália.

A delta-variáns okozta katasztrofális hullám a szomszédban és az ottani lezárás sikeresen meggyőzte az új-zélandiakat arról, hogy jobb a kemény fellépés, főleg, hogy a kabinet szerint az új hazai eset okozója is a gyorsan terjedő delta-törzs – amely első ízben tűnt fel Új-Zélandon.

Annak ellenére, hogy néhányan kétségbe vonják a látványos intézkedés értelmét – különösen, hogy az ország két főbb szigetből áll és miért kéne mindkettőt lezárni az egyiken felfedezett fertőzés miatt? – a lakosok nagy többsége támogatja a kormányt.

Év eleji felmérések szerint 80 százalék gondolta úgy, hogy helyes a kormány Covid-startégiája. A máshol „kiwik”-nek nevezett Új-Zélandiaknak még annyi humorérzékük is volt, hogy ismét bedobták az NZhellhole, azaz Új-Zéland, a pokoli hely hashtage-et, amivel a közösségi médiában az őket külföldről bírálókon élcelődnek.

A Covid-startégia „különösen jól működött nálunk” – mondta Michael Baker helyi járványügyi és közegészségügyi szakértő. És fel is sorolta, miért:

nagyon alacsony halálozási arány, magasan jól teljesítő gazdaság, az emberek pedig – amikor visszatértek a normális élethez – minimális korlátozások közepette tették azt.

Ebben segített a szigorú határellenőrzés, aminek nyomán közel egy éven át szinte teljes volt a szabadság: zsúfoltak voltak az éttermek, zenei fesztiválokat tartottak és végig nyitva maradtak az iskolák. A gazdasági, munkanélküliségi és életszínvonal mutatók pedig jobbak voltak, mint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok esetében – jegyzik meg kommentátorok.

Mind a kormányfő megjegyezte, a mostani, hirtelen keménység oka Ausztrália pandémiakezelése. A legnépesebb ausztrál szövetségi államban, Új-Dél Walesben 8 ezerre ugrott a delta-variáns okozta aktív fertőzéses esetek száma. Az új-zélandiak azt mondják, tanultak a szomszédok lassú reakciójából. Bár van egy harcos kisebbség, amely elutasítja a lezárásokat, a kemény fellépést, az ideológiát félretéve, mindkét politikai oldal támogatja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egy szóval megindokolták a legszigorúbb zárlatot Új-Zélandon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást