Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

Joe Biden személyesen győzködte a végül "átálló" republikánus politikusokat

Infostart / MTI
2021. augusztus 12. 06:13
Az amerikai szenátus elfogadta az ezer milliárd dolláros infrastrukturális törvényjavaslatot. A csomag több százmilliárd dollárt biztosít az amerikai közlekedési hálózat korszerűsítésére és Joe Biden elnök számára mérföldkőnek számít. A törvényt több republikánus szenátor is megszavazta.

Joe Biden elégedetten dőlhet hátra: a demokrata többségű törvényhozás felső háza, a Szenátus rábólintott masszív infrastruktúra-fejlesztő programjára. Ami miatt még inkább elégedett lehet: 19 republikánus szenátort, köztük a frakcióvezetőt, Mitch McConnellt sikerült megnyerni az ügynek.

A szavazás így a kétpárti együttműködés ritka megnyilvánulása volt az erősen megosztott amerikai politikában – jegyezte meg a Financial Times című lap.

A Szenátusban pontosan fele-fele a két pártból kikerülő törvényhozók aránya, de a végszavazáson 69-en voksoltak igennel a 30 nemmel szemben és 1 republikánus tartózkodott.

"Most egy olyan évtized küszöbén állunk, amely át fogja alakítani Amerikát" - mondta Biden a Fehér Házban a szavazás után. Neki sikerült, ami elődjének, Donald Trumpnak nem, mert ő is próbálkozott hasonló csomaggal.

McConnell büszke a józan észből fakadó megoldásra

Biden elmondta, személyesen hívta fel a legtöbb, végült „átállt” republikánust.

"Sok kérdésben nem értettek és kétségtelenül nem is fognak velem egyetérteni. De ahol egyet tudunk érteni, ott egyet is kell értenünk" - mondta. "Ezzel a törvényjavaslattal bebizonyítottuk, hogy még mindig képesek vagyunk összefogni, hogy nagy dolgokat, fontos dolgokat tegyünk az amerikai nép érdekében."

McConnell republikánus frakcióvezető azt mondta,

"büszke" arra, hogy megszavazta a javaslatot és "bebizonyította, hogy a két politikai oldal még mindig képes összefogni a józan észből fakadó megoldások érdekében".

A 2700 oldalas törvényjavaslat most a Képviselőház elé kerül, ahol a demokraták kis többségben vannak.

Nancy Pelosi, házelnök azt mondta: a tervezetet egy másik, új szociális programokat és éghajlatvédelmi intézkedéseket tartalmazó 3,5 ezer milliárd dolláros költségvetési törvényjavaslattal egy időben tárgyalják majd, amelyet a demokraták a republikánusok támogatása nélkül akarnak átvinni.

Az utaktól az elektromos hálózaton át a kriptovalutákig

Az infrastrukturális törvényjavaslat 550 milliárd dollárnyi szövetségi kiadást irányoz elő a következő öt évben az amerikai út-, híd és alagúthálózat, valamint a repterek, a vasútak és az elektromos hálózat modernizálására. Olyan terveket is tartalmaz, amelyek célja, hogy javítsák az amerikaiak hozzáférését a szélessávú internethez és tiszta ivóvízhez.

A javaslat tartalmaz egy ellentmondásos elképzelést is, amely szerint a kriptovaluta-tranzakciókat be kell jelenteni a szövetségi adóhatóságnak.

A terv várhatóan közel 30 milliárd dollárt hoz majd az államkasszának, viszont felháborította a befektetőket és a kriptoszektor szereplőit. Szerintük ugyanis indokolatlan terhekkel sújtják a kriptovaluta-bányászokat és a szoftverfejlesztőket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az amerikai szenátus elfogadta az infrastrukturális törvénycsomagot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást