Nyitókép: MTI/AP/Gregorio Borgia

A focidiadal után több a fertőzés Rómában

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2021. július 22. 15:58
Olaszországban masszívan megugrottak a Covid-fertőzések az Európa-bajnok labdarúgó-válogatott római diadalmenete nyomán. Egészségügyi illetékesek nyíltan az Olasz Labdarúgó-szövetséget hibáztatják, a hatóságok pedig azt mondják, nem tudták megakadályozni a felvonulást.

Úgy tűnik, drága árat fizet Olaszország azért, mert ismét az Azzuri emlelhette magasba az Európa-bajnoki futballtrófeát. A Wembley-ben aratott győzelem után nagy tömegeket vonzott Rómába a válogatott nyitott buszos felvonulása. Aminek nyomán ötszörösére emelkedtek a régióban a Covid-fertőzések.

Kedden 557 új esetről számoltak be az olasz fővárosban. Ez az országos szám egyhetede, és

közel az ötszöröse a július 11-i adatnak, amikor az olaszok a büntetőpárbajban megverték az angolokat.

A válogatott játékosai más másnap végighajtottak Rómán, miközben a szűk utcákban több ezer maszk nélküli szurkoló zsúfolódott össze és éljenzett – jegyezte meg a londoni Times.

A hatóságok kezdetben azt akarták, hogy zárt buszba üljenek a játékosok, mert ez kisebb tömeget vonzott volna. De kénytelenek voltak végül engedni.

A város regionális egészségügyi vezetője, Alessio D'Amato most a futballszövetséget hibáztatja a megnövekedett esetszámért, és az úgynevezett Gravina-effektust emlegeti. Gabriele Gravina az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke, és ő volt az, aki segített meggyőzni a városvezetést, hogy engedélyezzék a „fertőzésterjesztő” felvonulást.

Rómában emellett több száz esetet hoztak összefüggésbe azzal, hogy sokan bárokban nézték az Eb-meccseket. Az Italy Insider nevű lap szerint a főváros Monteverde negyedének egyik bárja több mint száz megbetegedést okozott.

Róma, 2021. július 12. Az olasz labdarúgó-válogatott játékosai elindulnak a Parco dei Principi szállodából a római Quirinale elnöki palotába, ahol Sergio Mattarella olasz államfő fogadja őket, egy nappal azután, hogy a csapat megnyerte a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében játszott Olaszország–Anglia mérkőzést. MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

D'Amato egészségügyi főnök azt mondta: az úgynevezett Gravina-effektusért fizetünk, noha kórházi komplikációk nélkül. „Ezek a pozitív esetek többnyire a még mindig nem beoltott fiatalok körében történnek, és ez ráirányítja a figyelmet, hogy mennyire fontos a vakcina felvétele a nyájimmunitás elérése érdekében” – fejtegette, bár azt egyes szakértők korántsem tartják „csodaszernek”.

Bár az ünneplés óta nem ugrott meg a kórházba kerülések száma, szakértők szerint a számok emelkedni fognak, mivel az olaszok közel fele még nem oltatta be magát.

A római közbiztonsági főnök, Matteo Piantedosi közben a Corriere della Sera című napilapnak azt mondta: „megtagadtuk az engedélyt arra, hogy a nyitott buszon ünnepeljék az Európa-bajnoki győzelmet, de

nem tartották be a megállapodást,

ami arról szólt, hogy egy téren legyen egy szerényebb ünneplés.” A tömeg dühétől tartó rendőrségnek így úgymond nem volt más választása, mint engedélyezze a felvonulást, miután Giorgio Chiellini kapitány és a középhátvéd, Leonardo Bonucci ragaszkodott hozzá.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség pedig azt mondta, hogy felelősen járt el, de nem akart csalódást okozni az ünneplő szurkolóknak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A focidiadal miatt több a fertőzés Rómában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást