Nyitókép: MTI/EPA/Hedajatullah Amid

Ezt hagyták maguk mögött az éj leple alatt távozó amerikaiak

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2021. július 8. 07:30
Az Afganisztánból kivonuló amerikai erők az éj leple alatt távoztak a masszív Bagram légitámaszpontról, úgy hogy még a szövetséges Afgán Nemzeti Hadsereget sem értesítették. Nem sokkal később fosztogatók jelentek meg és vitték, ami mozdítható volt.

Angolosan távozott Amerika az évtizedeken át használt és szigorúan őrzött bagrahmi légitámaszpontról. Az afganisztáni kivonulás részeként a nyugati erők ezt a kulcsfontosságú objektumot is kiürítették – de erről még az általuk kiképzett afgán kormányhadsereget sem értesítették.

Abdullah Kohisztani tábornok, a bázis új parancsnoka a BBC-nek elmondta, hogy

az amerikaiak múlt pénteken, hajnali 3 órakor távoztak, az afgánok számára pedig ez csak több órával később vált világossá.

A külföldiek úgy mentek el, hogy hátrahagyták a bagrami börtönt is, ahol 5 ezer tálib fogoly raboskodik. Emiatt az új parancsnok azt mondta,

a héten már arra számít, hogy megtámadják őket a tálibok.

„Ha összehasonlítjuk magunkat az amerikaiakkal, akkor nagy a különbség. De megtesszük, ami erőnkből telik, hogy biztonságot adjunk az embereknek és szolgáljuk őket” – mondta, arra utalva, hogy csak 3000 katonája van.

Az amerikaiak később bejelentett távozása azt jelenti, hogy gyakorlatilag – a szeptember 11-i határidő előtt jóval – véget ért a 20 éves afganisztáni missziójuk. A dátumot Joe Biden elnök határozta meg. Közben a Pentagon azt mondta, hogy 90 százalékban vonták ki csapataikat.

A bázison három és félmillió különböző tárgy maradt:

ásványvíz, energiaitalok, katonai készételek. Ezek mellett több ezer polgári és néhány száz páncélozott katonai jármű. Némelyikből kivették a kulcsot. A távozó nyugatiak magukkal vitték nehézfegyvereiket és felrobbantották a lőszer egy részét. Hátramaradtak viszont könnyűfegyverek – mondta el az afgán tábornok. Az egyik afgán katona boldogan pózolt egy ott talált akusztikus gitárral, mások pedig a konditeremben üldögéltek.

Az AP hírügynökség arról faggatta a Pentagont, hogy miért kellett hajnalban távozni. Sonny Leggett ezredes, az amerikai hadsereg szóvivője azzal hárította el a választ, hogy már korábban közleményt adtak ki a különböző bázisokról történő, összehangolt kivonulásról.

Az amerikaiak távozása után 20 perccel kikapcsolt a villany – a sötétség pedig jelzés volt a várakozó fosztogatóknak, akik betörtek a támaszpontra és vitték, amit tudtak.

A különböző tárgyak a helyi használtcikk boltokban és bontókban tűntek fel.

Mint a BBC megjegyzi, fénykorában Bagram valóságos város volt. Több tízezer katona szolgált itt, szórakoztatásukra úszómedencéket, mozikat, Burger King és Pizza Hut éttermeket építettek.

A kifutópályát még az 1950-es években a szovjetek létesítették és az ő afgán missziójuk idején, az 1980-as években ez volt a fő bázisuk. A távozásukat követő polgárháború után a tálibok kaparintották meg. Őket szorították ki a 2001-ben érkezett amerikaiak és innen koordinálták a radikálisok elleni háborút. Fennáll a veszély, hogy az ismét területeket elfoglaló tálibok akár vissza is térhetnek, ha nem vezetnek eredményre az afgán kormánnyal felújított béketárgyalások.