Nyitókép: MTI/EPA/Robert Perry

Boris Johnson az egységes brit államot mentené Skóciában

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2020. július 23. 18:08
A brit kormány kerülni akarja Skócia kiszakadását az Egyesült Királyságból. Boris Johnson kormányfő ezért is utazott az országrészbe. Helyi felmérések szerint viszont a skótoknak jobban tetszett autonóm kormányzatuk fellépése a pandémia ellen, mint az övé.

„Erős az Unió” és egyben kell tartani – erről beszélt csütörtökön Boris Johnson brit kormányfő. Nem, nem az Európai Uniót értette ez alatt, amiből már kiléptette országát, hanem

Anglia és Skócia unióját, amely a brit állam gerincét adja.

Boris Johnson csütörtökön utazott Skóciába, mert meg akarja akadályozni, hogy az részben önmagát igazgató társnemzet újabb függetlenségi népszavazást rendezzen. A Skóciát kormányzó Skót Nemzeti Párt egyre nagyobb ellentétbe kerül a londoni központi kormánnyal. Nem elég, hogy vehemensen brexit-ellenes de a koronavírus pandémiát is szigorúbban kezelte helyi szinten, mint amit a londoni hatóságok javasoltak.

Mint a Reuters hírügynökség megjegyezte, a pandémia feszültté tette a viszonyt az államalkotó nemzetek között. Ennek nyomán a Skót Nemzeti Pártnak sikerült javítania támogatottságán és egyes felmérések szerint a skótok kis többsége immár támogatná, hogy az országrész önállóan folytassa és kilépjen az Egyesült Királyságból. Ezt kivédendő, Boris Johnson a skóciai Orkney szigetcsoportra utazott, hogy ott méltassa a közös államot.

„Az Unió fantasztikusan erős intézmény, átsegítette országunkat minden bajon.

Nagyon értékes azért is, mert így az Egyesült Királyság minden szegletében élő embereknek tudtunk segíteni”

– fejtegette Johnson. A londoni kormány üzenete emellett az volt, hogy a kényszerszabadságra küldött dolgozók fizetése 80%-nak átvállalásával a brit kormány skót munkavállalókat is megmentett.

A miniszterelnök ismét figyelmeztette a skótokat, hogy hagyjanak fel az újabb függetlenségi népszavazás ötletével.

„2014-ben referendumot tartottunk. Ez döntő erejű volt és szerintem egyetértés volt arról, hogy ez egy nemzedékre eldöntötte a kérdést” – utalt arra, hogy akkor a skótok 10%-os többsége (összesen 55,3% szemben a 44,7%-kal) a brit államban való maradásra voksolt (a részvételi arány 84,6% volt). Boris Johnson programjában szerepelt a találkozó az üzleti élet képviselőivel és a fegyveres erők tagjaival, hogy így adjon nyomatékot nemzetegyesítő üzenetének.

Nem volt tervben viszont – beszédes módon – hogy találkozzon Nicola Sturgeon skót első miniszterrel, az autonómia és a Skót Nemzeti Párt vezetőjével és az sem volt a protokoll része, hogy Sturgeon őt Skóciába érkezve fogadja.

Nicola Sturgeon a függetlenségről szólva a Twitteren ezt írta:

„Az egyik legfontosabb érv, hogy Skócia maga döntsön

és ne olyan politikusok határozzák meg a jövőnket, akikre nem szavaztunk és akik olyan útra vinnének, amit nem választottunk. Boris Johnson jelenléte ezt erősíti meg”.