Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Krizsán Csaba

Nyár végére tolódhat a járvány tetőzése Szlovákiában

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2020. április 27. 10:24
Kitolódhat a koronavírus-járvány tetőzése Szlovákiában, és valószínűleg jóval kevesebb ember fog megfertőződni, mint azt a szakemberek korábban feltételezték. A legújabb feltételezések szerint, ha a betegség továbbra is lassan terjedne, körülbelül 5600 ember fertőződne meg összesen, a legtöbben a nyár végén, illetve szeptemberben. A gazdaság felélesztésére pedig régiókra bontva is sor kerülhet északi szomszédunknál.

Ahhoz, hogy kevesebb legyen a fertőzött Szlovákiában, mint amivel az első felmérések során számoltunk, továbbra is szükség van a lakosság fegyelmezettségére, azaz a szájmaszk viselésére és a szabályok betartására – áll az Egészségpolitikai Intézet szakértői csoportjának friss elemzésében. „A rendelkezésre álló adatok, a nemzetközi összehasonlítások és a legutóbbi felmérések eredményei azt mutatják, hogy a vírus fertőzőképessége csökkent, de ha lassan is, továbbra is terjed” – közölte az intézet. A szakemberek úgy vélik, ez az eredmény a kormány márciusban bevezetett intézkedéseinek köszönhető.

A legújabb feltételezések szerint, ha a betegség továbbra is lassan terjedne, körülbelül 5600 ember fertőződne meg összesen, a legtöbben a nyár végén, illetve szeptemberben. Egy másik, konzervatív forgatókönyv szerint a járvány várhatóan 0,6 százalékos fertőzöttségnél tetőzhet, ami körülbelül 33 ezer beteget jelent. Ebben az esetben is elegendő lenne az egészségügyi rendszer kapacitása. Az elemzés azt is mutatja, hogy

a járvány csúcspontján körülbelül 75 lélegeztetőgépre lehet szükség, ami lényegesen kevesebb, mint azt a szakemberek korábban gondolták.

Az Egészségpolitikai Intézet szerint a roma közösségek mellett főleg a nyugdíjas otthonok és hasonló létesítmények lakóit fogja veszélyeztetni a járvány, ezért ezen a téren lesz szükség további óvintézkedésekre.

A gazdasági válságstáb szerint a szlovák gazdaság fellendítését segítő intézkedések gyakorlati működését folyamatosan ellenőrizni és értékelni kell. Igor Matovič kormányfő kijelentette: „ha a helyzet rosszul alakulna egy konkrét régióban, akkor ott le kell majd állítani az újabb egységek megnyitását, esetleg bezárni bizonyos üzleteket, hogy

ne szenvedjen emiatt az összes többi régió is, ahol hatékonyabb az új típusú koronavírus elleni küzdelem,

mert jobban betartják a higiéniai előírásokat és az óvintézkedéseket.”

A közgazdászokból álló gazdasági válságstáb szakértői is azt mondják, hogy a régiók szerinti szétválasztás segíthet egyensúlyban tartani a szlovák gazdaság felélesztését és a vírus terjedése feletti kontrollt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Későbbre várják a járvány tetőzését Szlovákiában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást