Nyitókép: MTI/EPA/Szlovák elnöki hivatal

Törvénnyel lassítaná a kisebbségek asszimilációját a szlovák kormány

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2020. április 24. 14:00
A szlovák kormány törvényt tervez elfogadni a kisebbségek jogállásáról, amelynek célja, hogy lassítsák a nemzetiségek asszimilációját. Emellett javítanák a romák szociális, gazdasági és állampolgári helyzetét a társadalomban. A Matovič-kabinet azt kilátásba helyezte, hogy a kisebbségi kormánybiztos hivatala, valamint az emberi jogokért, nemzeti kisebbségekért és a nemek közötti egyenlőségért felelős tanács helyét a közeljövőben egy új intézmény, a Nemzeti Kisebbségek Hivatala venné át.

Igor Matovič szlovák miniszterelnök vasárnap mutatta be kormánya programnyilatkozatát, amely a kabinet természetes küldetésének tartja a nemzetiségek támogatását. A kormányprogram egészen pontosan így fogalmaz: „Nem teszünk olyan lépéseket, amelyek eltörölnék vagy korlátoznák a kisebbségek már érvényben levő jogait,

a nemzetiségek tagjai továbbra is hatékony védelemben részesülnek majd,

az állami szuverenitás és a Szlovák Köztársaság területi egységének tiszteletben tartása mellett.”

A négypárti kormánykoalíció azt ígéri, lehetőséget nyújtanak a nemzetiségek kultúrájának, szokásainak, nyelvének, hagyományainak megőrzéséhez, emellett megjegyezték: nem fogadnak el olyan intézkedéseket, amelyek

a kisebbségek asszimilációjának támogatására irányulnának.

A kormány kilátásba helyezte, hogy a kisebbségi kormánybiztos hivatala, valamint az emberi jogokért, nemzeti kisebbségekért és a nemek közötti egyenlőségért felelős tanács helyét a közeljövőben egy új intézmény, a Nemzeti Kisebbségek Hivatala venné át. Elképzelhető, hogy a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény alkalmazási területét kiterjesztik a magasabb szintű területi egységekre is.

Matovičék azt ígérik, hogy javítják a romák szociális, gazdasági és állampolgári helyzetét a társadalomban. Csökkentenék a szegénységet, főként a szegregált területeken, Szlovákia kevésbé fejlett régióiban. Hozzájárulnának a lakhatási körülmények javításához, az ivóvízhez és az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáféréshez. Továbbá hangsúlyt fektetnének a romák kulturális identitásának erősítésére és a roma nyelv megőrzésére.

Emellett növelnék a foglalkoztatottságot, különösen a roma fiatalok körében. Az egyes községekben és régiókban

szociális vállalatok létrehozását tervezik.

A kormány megszüntetné azt a gyakorlatot, hogy a roma gyerekeket indokolatlanul speciális iskolába küldik. A kormány felvetette annak lehetőségét is, hogy a szociális juttatást nem készpénzben fizetnék ki, hanem heti rendszerességgel bankszámlára utalnák.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem közömbös a kisebbségek iránt az új szlovák kormány
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást